Middle-earth: Shadow of Mordor

Middle-earth: Shadow of Mordor

Írta: Teomus

| 3851

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Mordor megnyitja Fekete Kapuját…

… a bátor magyar kószák előtt! Elkészültem végre a Sötét Úr otthonába kalauzoló népszerű akció-szerepjáték honosításával, így most már Ti is fegyvert ragadhattok és belefoghattok a csúf orkok kaszabolásába, hiszen minden kardra szükség lesz!

Kicsit sok időbe tellett, míg elcammogtam a Megyéből a Végzet Hegyéig, tavaly decemberben kezdtem bele a koránt sem kevéske szöveget (több mint 17 ezer sort és 1 millió tisztán fordítandó karaktert) tartalmazó játék fordításába, de csak mára sikerült végeznem vele. Emellett a teszt sem lett olyan alapos, mint szerettem volna, így a játék nagyfokú véletlenszerűsége miatt sajnálatosan és nagy valószínűséggel még előfordulhatnak hibák a honosításban, de természetesen nagyon szívesen fogadok mindenféle visszajelzést, segítséget utólag is!

Na, de lássuk, kiknek is tartozom hálával ezúttal!

A technika csúf urukjával, a fordíthatóság lehetővé tételével és a magyar karakterek megjelenítésével ismét Bacter mester küzdött meg, hálás köszönet neki! A komisz kis hibák elnáspángolásában pedig a következő személyek vettek részt aktívan, nekik is jár a köszönet: Alesi, Belial, coloslost, Jaga, Kriszta, Martin, Pedros, RicoKwothe és Zolock.

Nem is húzom tovább az időt, irány a letöltés, kardot a kézbe, nyílvesszőt az idegre, de mielőtt neki esnétek az orkoknak, mindenképp kukkantsatok bele a csomagban található „OLVASSEL.TXT” fájlba a magyarítás sikeres működésének érdekében!

Kellemes szórakozást!

Ui.: Ha minden jól megy, hamarosan konzolos változat is kapunk a RetroConsoleGames csapatának jóvoltából! Köszönet nekik is!

Frissítés: A letöltés frissült az 1.1-es változattal!

Kapcsolódó cikkek/hírek

Middle-earth: Shadow of Mordor előzetes Teomus 2014. december 21.
Middle-earth: Shadow of Mordor Teomus 2014. december 8.
Összesen 31 hozzászólás érkezett
rskur2
2017. 02. 27. - 21:03
nekem az lenne a probléma hogy mikor be irom a uj verzio link-jét ezt és rá megyek a letőltésre ezt az oldalt dobja be http://error404.000webhost.com/? valaki?? valami help? le tiltja a virusirtom? de a abp-t is ki kapcsoltam és ugy se engedi.. 
zsoli
2016. 03. 28. - 10:52
Nagyon köszönöm.
MrDevil
2015. 07. 22. - 13:12
Óriási köszönet érte mindenkinek, főleg Teomusnak a sok ráfordított időért! most nincs időm vele játszani de biztos vagyok benne, hogy hozza a szokásos minőséget :)
Shepard33
2015. 07. 21. - 17:07
Köszönöm az infót
Teomus
Teomus
Senior fordító
2015. 07. 20. - 20:43
Igen.

Aktuális projekt: GreedFall - 70 %

www.teomus.com

Shepard33
2015. 07. 20. - 16:42
Szia. Az lenne a kérdésem, hogy a GotY verzióval is működik?
botyesz
2015. 07. 19. - 16:56
Köszönöm a segítséget!
Teomus
Teomus
Senior fordító
2015. 07. 19. - 12:35
Sziasztok! Feltettem az új verziót a weboldalamra, ami néhány hiba javítása mellett, most már tartalmazza egy olyan változatát a magyarításnak, ami ő és ű karakterek helyett a kalapos és hullámos megfelelőikkel dolgozik. Azoknak, akik esetleg nem boldogulnának a fontbuherálással. Várhatóan hamarosan ide is felkerül az 1.1, de addig is: http://www.teomus.com/shadowofmordor.php

Aktuális projekt: GreedFall - 70 %

www.teomus.com

Teomus
Teomus
Senior fordító
2015. 07. 18. - 21:15
Botyesz! Egy valaki már jelzett ilyet nálam, ott úgy vettem észre, hogy hiányzik a játékból a font fájlokat tartalmazó fájl (ui_assets.arch05 - közel 2 giga!). Nézd meg kérlek, hogy nálad is hiányzik-e a főkönyvtárból! Ha igen, keress egy másik verziót, vagy a másik megoldás, ha holnapig ráér a dolog: készítek egy új csomagot, hibák javításával, + lesz benne egy olyan magyarítás, ami ő és ű helyett kalapos/hullámos karaktereket használ, azok számára, akiknek nem sikerül összehozni a dolgot a fontbuherálással. 

Aktuális projekt: GreedFall - 70 %

www.teomus.com

botyesz
2015. 07. 18. - 14:48
Valaki tudna nekem segíteni?Ezt írja ki : Middle Earth: Shadow of Mordor  Magyar karakterkészlet patch v1.00 - (c) The Bacter Hiba :-( Használat: mordor_hunfont.exe [Játék_mappája]
Ashen86
2015. 07. 14. - 16:51
Köszönöm én is a munkádat!
stibaking
2015. 07. 14. - 09:18
Köszönöm a magyarítást!
pete6
2015. 07. 14. - 00:13
köszi szépen!Szerintem teljesen korrekt idöben kész lettél vele!Öszintén szolva én reménykedtem hogy még idén kész lesz ehhez képest jocskán felül multad a várakozáasimat. Műr csak abban bizom,hogy  ajáték is elnyeri a tetszésemet.
Shepard33
2015. 07. 13. - 21:49
Köszönöm. Igy most már nekikezdhetek.
dzero666
2015. 07. 13. - 20:21
ÁÁÁÁ Köszi Nagyon vártam már !
predike07
2015. 07. 13. - 11:39
Köszönöm a magyarítást.Így egy kicsit érthetőbb a játék :)
tubusz
2015. 07. 13. - 10:21
Itt is köszönöm a magyarítást!
sinobi
2015. 07. 13. - 05:41
"Kicsit sok időbe tellett" :-) Ez elég relatív dolog egy magyarításra értve. Szerintem elég példa értékű fél év alatt össze hozni egy ekkora melót. Megy a virtuális hátba veregetés Teomus mester. Köszönöm szépen....
Patyek
Patyek
Senior fordító
2015. 07. 12. - 23:49
Köszi, remek munka! :R

Üdv.: Patyek

kogamester
2015. 07. 12. - 20:16
Köszönöm szépen most újrakezdem az egészet mert annyit megér nekem :D  Nagyon hálás vagyok hogy elkészült :D
Lajti
Lajti
Senior fordító
2015. 07. 12. - 19:46
Köszi szépen! :)
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. 07. 12. - 19:08
Köszönjük szépen 
Stampedlee
2015. 07. 12. - 18:55
Köszönöm szépen!!!!
Teomus
Teomus
Senior fordító
2015. 07. 12. - 18:44
Volt olyan valakinél, akinél alapból nem jelentek meg az ő és ű karakterek, hiába rakta fel a mordor_hunfont.exe-t? És ha igen, az OLVASSEL-ben leírt módszer után működött a dolog? (Rendszergazda mód+buherálás a vezérlőpultban.)

Aktuális projekt: GreedFall - 70 %

www.teomus.com

Tsibo
2015. 07. 12. - 18:26
Hatalmas köszönet!
Miszter_Twister
2015. 07. 12. - 16:37
Köszönöm szépen! :-)
tomcsypower
2015. 07. 12. - 15:34
Köszönjük szépen!!!!
tomcsypower
2015. 07. 12. - 15:34
Köszönjük szépen!!!!
Gora
Gora
Senior fordító
2015. 07. 12. - 15:31
Köszi. RetroConsoleGames? Remek akkor ez is fizetős lesz jó néhány évig. A konzolozz.hu-n legalább ha összegyűlik a keret ingyenes lesz de ezen az oldalon rengetegnél megvan már a szükséges pont és mégis mind pont árban van még mindig. 
Csori96
2015. 07. 12. - 15:07
Köszönöm a munkádat!
gyurmi91
gyurmi91
Senior fordító
2015. 07. 12. - 14:58
Köszönöm szépen!
Middle-earth: Shadow of Mordor
Fejlesztő:
Monolith Productions
Kiadó:
WB Games
Megjelenés:
2014. szeptember 30.
Játékmotor:
Kapcsolódó letöltések
Middle-earth: Shadow of Mordor

A Middle-earth: Shadow of Mordor játék teljes fordítása, DLC-kkel. Kompatibilis a Goty kiadással is.
v1.1-es javított kiadás.

| 17.63 MB | 2015. 08. 26. | Teomus
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31