Life is Strange
| 11401
FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!
Szegi és Pixma elkészített nekünk a Life is Strange első fejezetének magyarítását, amelyet már meg is találhattok a letöltések alatt. Egész friss és ropogós még az első fejezet, így aki még nem kezdett bele az is gyorsan pótolni tudja. Természetesen másik is már nekiláttak, így várjuk még azokat is, de hátha a végére majd együtt fogják készíteni.
Az első fejezetet én már végigjátszottam és mindenkinek ajánlom, akiknek bejöttek a Telltale játékok vagy éppen az Alan Wake. Valahogyan a kettő között érzem, de még nem tudom eldönteni merre tart, mert eddig még csak a karaktereket és az irányítást ismerhettük meg. Azonban nekem ez már elég volt és tuti vevő leszek a többi részre is. Addig is lehet meglesem magyarul is!
Frissítés: Jött egy kisebb frissítés a fordításhoz.
Frissítés: Egy lelkes látogatónk elkészítette a játék előzetesének magyar feliratos változatát, amelyet most itt megnézhettek. A feliratot el ne felejtsétek bekapcsolni!
15:35
Zan, köszi az infót, meg persze a munkát nektek is! Nem tudtam, hogy megvegyem-e a remasteredet, menni fog-e a magyarítás. Látjátok esetleg körülbelülre, hogy mikorra készültök el? Most úgy látom, még 50%-nál jártok.
21:38
A fordítás eredeti készítői által nem, viszont az én portolásommal működni fog a Remastered verzióval a fordítás.
Link
14:20
Helló!
A life is strange remastered verzióra le lesz frissítve a magyarítás?
10:37
23:38
22:07
[email protected]
02:44
00:42
00:39
14:31
13:42
18:53
20:50
12:13
15:23
19:44
13:19
10:23
[color=#ffcc33]Máskor ne kiabálj, moderálva kisbetűre - Cyrus[/color]
13:53
19:18
18:14
13:15
06:13
06:23
19:25
19:25
19:24
19:23
19:22
17:36
16:15
20:28
17:51
16:10
15:12
22:59
10:38
03:59
17:16
23:15
23:13
20:25
22:46
21:39
21:26
21:05
19:39
[color=#ffcc33]Tiltott a warez, link törölve! - Cyrus[/color]
19:17
18:17
18:12
14:09
08:39
22:37
14:46
13:02
15:59
11:00
[email protected]
22:36
08:55
A magyar játékfordítók céhének pápája.
10:35
17:37
09:58
13:06
09:45
19:34
19:12
17:56
17:17
17:14
16:49
12:46
12:20
21:25
21:09
07:21
19:48
19:26
19:23