Call of Duty 2

Call of Duty 2

Írta: Husimoto

| 855

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Szeretettel üdvözlök mindenkit a Magyarítások Portál CoD2 klánjának nevében. Mint ahogy páran tudjátok, 2005. november 11.-e óta létezik a Portálon belül ez a klán, amit a Portál nem kevés anyagi és egyéb eszközökkel támogat. A klánunk 4 szerverrel rendelkezett, melybõl kettõ publikus szerver volt. Elmondhatom, hogy mindkettõ közkedvelt lett az elmúlt hónapok során, hiszen az ezt mérõ ServerSpy statisztikáján hónapok óta mind két szerverrel Magyarországon a top20-ban voltunk. Sõt a TDM szerverünk az elmúlt napokban, a rangsorban az 5. helyen volt. Havonta 35-40000 látogatót fogadtunk az elmúlt hónapokban, ami nem csekély szám.

Most nem azért írunk, amiért mindig keresnek bennünket, hogy van-e tagfelvétel, hanem mert nem régiben az igen közkedvelt SD, azaz search and destroy szerverünket sajnos a szolgáltató megszüntette, így már hetek óta ilyen szerver nélkül voltunk. Rengetegen kerestek meg bennünket, hogy mi lett a szerverrel, és mikor indul be megint. Igen sok pozitív visszajelzést kaptunk, hogy várják a szerver beindulását és ennek nem az volt a fõ oka, hogy jól eltalált módot raktunk fel, hanem mert erõnkhöz mérten vigyáztunk arra, hogy kevéssé legyen eluralkodó, az igen jellemzõ káromkodás és egyéb nem illõ viselkedés. Persze csodát mi sem tudunk tenni, de sokan jelezték, hogy hiányzik a más szerverektõl eltérõ normális hangvétel.

Így most jó hírekkel tudok szolgálni, mégpedig azzal, hogy a klán igen kedvezõ szerzõdést kötött az OBi Net-el, így immáron 3 publikus szerverünkön játszhattok ezen túl. Ebbõl pedig kettõ várja majd a CoD2 SD mód szerelmeseit, melyek 16 férõhelyesek.

Az elsõ SD szerverünk ip-je:84.2.39.229:28972

Az második SD szerverünké:84.2.39.229:28973

A TDM mód kedvelõi továbbra is ezen a szerveren játszhatnak: 195.228.74.72:28966

Tehát szeretettel várunk mindenkit a fenti szervereken, akinek bármilyen kérdése van a játékkal vagy a klánnal kapcsolatosan a Cod2 topikban szívesen válaszolunk kérdéseitekre, illetve ajánljuk a még csak alakuló klán oldalunkat, amit itt találtok meg.

Kapcsolódó cikkek/hírek

The Baker Company magyarítások Panyi 2014. április 10.
CoD2 nemzetközi CTF kupa (x) RaveAir 2012. január 11.
Call of Duty 2 RaveAir 2011. november 11.
A CoD2 klán TGF-et hirdet RaveAir 2011. június 22.
Call of Duty 2 RaveAir 2009. november 11.
CoD2 - Régi-új TDM szerver RaveAir 2009. augusztus 28.
Call of Duty 2 RaveAir 2008. november 2.
Call of Duty 2 és 100000. szám Panyi 2007. július 17.
Call of Duty 2 Panyi 2006. április 21.
Call of Duty 2 Husimoto 2006. március 19.
Call of Duty 2 Panyi 2006. február 5.
Call of Duty 2 szerver Andy 2005. december 16.
Call of Duty 2 Panyi 2005. december 12.
Call of Duty 2 Husimoto 2005. október 31.
Call of Duty 2 Andy 2005. október 30.
Call of Duty 2 demó Husimoto 2005. szeptember 29.
Új szerkesztõ a Magyarítások Portálon Panyi 2004. május 30.
Összesen 14 hozzászólás érkezett
Alwares
2007. 09. 06. - 06:53
Kiváncsi leszek mit szóltok majd a 4-hez. Nekem így elsõre, a béta alapján nem annyira jön be, bár kétségtelen, hogy van egy pár jó dolog benne...
cry
cry
2007. 09. 05. - 17:09

Hehe-hehe Smiley

Azért én vagyok a felelõs, mint minden másért Smiley, úgyhogy ha valami probléma van, vagy esetleg tanács, észrevétel, akkor nyugodtan mondjátok.

megújúlt lecserélve megújultra Smiley 

RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2007. 09. 04. - 20:06

A szerveren lévõ "megújúlt" szót javítani kellene. Smiley


Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Lacoka
2007. 09. 04. - 16:26
Persze, ha jól emléxem Panyi szervezte az elsõ wart isSmiley
Targus
2007. 09. 04. - 16:14
Jó hir hogy végre egyenesbe jött a szerók sorsa. Egy gonddal kevesebb Smiley Amugy Panyi meg Andy tényleg voltak waron anno? XD
attis1
2007. 09. 04. - 12:41
RaveAir!Mindig kell egy csali a játékba.Smiley
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2007. 09. 04. - 09:56
Nahh... ennyit rólam. Smiley

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Husimoto
2007. 09. 04. - 09:48

De valamikor játszottak, ki többet ki kevesebbet. Panyi páldául még waron is volt velünk. Smiley

Andy meg thomsonnal verhetetlen volt anno. Kicsit többet fecöl a játékba, hát prö lenne az biztos Smiley 

RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2007. 09. 04. - 09:23

Nem is azért írtam, mert személyes sértés lenne, csak furcsa volt õket ott látni örökös tagként.

De azt nem mondod, hogy valamikor õk is játszottak? Smiley

Sima tagságra meg a teljesítményemmel nem hiszem, hogy fel tudnék kerülni, de azért próbálkozok. ;)


Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Husimoto
2007. 09. 04. - 08:08

Köszi javítottam a Dutty-t Smiley, RaveAir nem személyes, csak még nem voltál mikor osztogattuk az örökös klántag címeket. Mivel azt olyanok kapják, akik már nem igen játszanak, és te mostanában kezdtál járni a szerverre, igy örökös még nem is de sime lehetsz. Smiley Utánna jöhet az örökös is. Smiley

 

Maala neke dis hajnal volt látom. Smiley 

Husimoto
2007. 09. 04. - 07:43

Köszi javítottam a Dutty-t Smiley, RaveAir nem személyes sértés, csak még nem voltál mikor osztogattuk az örökös klántag címeket. Mivel azt olyanok kapják, akik már nem igen játszanak, és te mostanában kezdtél járni a szerverre, így örökös még nem is de sima lehetsz. Smiley Utánna jöhet az örökös is. Smiley

Maala neked is hajnal volt látom. Smiley

RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2007. 09. 04. - 07:05

Azt vegyem személyes sértésnek, hogy nem vagyok "örökös klántag"? Smiley


Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Sunsetjoy
Sunsetjoy
Senior fordító
2007. 09. 04. - 06:37

Éljen! Végre megint van MP-s SD szeró! Ráadásul rögtön kettõ is! Király!

u.i.: Husimoto, biztos a hajnali idõpont teszi, de a Duty-t két t-vel írtad. Maala... ne kukacoskodj! Smiley 


Present: sunsetjoy.hu

Past: retemu.blog.hu | fallouthun.hu

Maala
2007. 09. 04. - 02:30

"Persze csodát mi sem tudunk tenni, de sokan jelezték, hogy hiányzik a más szerverektõl eltérõ normális hangvétel."

Ez a mondat csak számomra ilyen nehezen emészthetõ? Nekem azt sugallja, hogy nálunk nem volt "helyes" a hangvétel általában. Smiley biztos csak késõ délután van...

Üdv, új szerverek, üdv, új IPk, holnap betámadom a régire hajazó 16os szervert.  Smiley

Call of Duty 2
Fejlesztő:
Infinity Ward
Kiadó:
Activision
Műfaj:
Megjelenés:
2005. október 25.
Játékmotor:
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31