Brothers in Arms honosítás

Brothers in Arms honosítás

Írta: Andy

| 1312

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Még emlékszem rá, milyen érzést váltott ki belõlem, amikor az elsõ képeket láttam ebbõl a játékból: "Eeeember, ez meseszép!" - gondoltam magamban, és már akkor tudtam, erre a gyöngyszemre érdemes lesz odafigyelni. Aztán jöttek szépen sorjában a videók, és azóta a várólistám élén toporog a BIA.

Úgy tûnik, vannak nálam jóval szerencsésebbek, pl. az XBoxosok, akik már egy ideje élvezhetik a játékot. Közülük páran hozzáláttak, és csaknem teljes egészében ( mé ghátravan a menürendszer, történelmi dokumentumok és hasonlók, de dolgoznak rajta) lefordították az XBoxos változatot. Noha piciny országunkban csak március 25.-én jelenik meg a PC-seknek szánt konverzió, rövid utánajárás után kiderítették, hogy honosításuk teljes egészében kompatibilis lesz azzal, így nem dolgoztak feleslegesen.

Tehát: mind az XBoxosok, mind a leendõ PC-s tulajok leszedhetik a 0.8-as verziójú magyarítást errõl a honlapról!

Összesen 36 hozzászólás érkezett
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Radeon 9600 kártyámmal nem megy!!!Ezt írja ki
OS: Windows XP 5.1 (Build: 2600)
CPU: GenuineIntel Unknown processor @ 2674 MHz [850012209152.000000 0] with 511MB RAM
Video: ATI MOBILITY RADEON 9600/9700 Series (Omega 2.5.97a) (6497)

General protection fault!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Radeon 9600 kártyámmal nem megy!!!Ezt írja ki
OS: Windows XP 5.1 (Build: 2600)
CPU: GenuineIntel Unknown processor @ 2674 MHz [850012209152.000000 0] with 511MB RAM
Video: ATI MOBILITY RADEON 9600/9700 Series (Omega 2.5.97a) (6497)

General protection fault!
Lecso
????. ??. ??.
Srácok ageneral protection faultot h oldhatom meg?????
ibrik
ibrik
Senior fordító
????. ??. ??.
Annyi pontosítás, hogy egyelõre még csak egy 0.8-as verzió tölthetõ le belõle.
Andy
Andy
Senior fordító
????. ??. ??.
Köszi, korrigálva. :)
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Hurrá jaj de jo:)
gameplus
????. ??. ??.
Teljes mikor? Ha kell befejezem, ha nem sok....
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Hurrá! Le a kalappal!

Milyen erõmüvet igényel eza játék?
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Hurrá! Le a kalappal!

Milyen erõmüvet igényel eza játék?
gameplus
????. ??. ??.
brothersinarms.com
gameplus
????. ??. ??.
De sztem nem fog nagyon jól menni, mert kb. egy 160e forintos gépet igényel...
Andy
Andy
Senior fordító
????. ??. ??.
CPU: Intel Pentium III vagy AMD Athlon 1GHz (Pentium IV vagy Athlon 2.5GHz javasolt)
DirectX verzió: 9.0c
HDD helyigény: 5Gb
Hangkártya: 100% DirectX® 9.0c kompatibilis
Hordozó: PC-DVD
Minimális életkor: 16+
Multiplayer: 64kbps modem vagy gyorsabb internet kapcsolat
Nyelv: angol
Operációs rendszer: Microsoft Microsoft Windows 98SE/ME/2000/XP
RAM: 256Mb (1Gb ajánlott)
Támogatott videókártyák: 100% DirectX 9.0c kompatibilis 3D gyorsítókártya 64Mb RAM-mal (128Mb ajánlott)
- ATI Radeon 8500/9000/X sorozat
- nVidia® GeForce™ 3/4/FX/6 sorozat
GeForce 4 MX sorozattal nem kompatibilis
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Gamepus.Ne izgulj nem erömü kell neki ,a 8oox6oo-as felbontás alatt szépen fut. Különben 5-6 órás az anyag sajnos.
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Bocs lemaradt az l.
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Köszi az infot.
gameplus
????. ??. ??.
Mivan? Leviszik a korhatárt 16-ra?
Mondjuk nem mintha foglalkozna is vele valaki... :)
Lacoka
????. ??. ??.
CoD
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Nem tud valaki valamit a Call of Duty United Offensive magyarításról?
gameplus
????. ??. ??.
Keresgélj a hírek között...
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
gameplus nincs 1 atomerõmû gépem mégis szaggatás nélkül fut a játék.1,7 celeronnal 256 memoriával Gf 3 -as kártyával nyomom.Ugyhogy neked is bizt menni fog
gameplus
????. ??. ??.
Abban én is biztos vagyok, mivel most költöttem a gépre egy kicsit. :)

AMD 64Bit 3400+
Geforce 6800 Gt
2 Gb ram

Ezzel nem lesz baj.
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Nekem a 3 GHz-s gépen 512-rammal 6600GT vel jól megy 800*600 ba
nagyobban is jól menne szerintem, csak nem szeretek 1024*768 ba játszani

szokatlan nagyon :D
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
p4:3200 1022 ram ati x800xt
Nekem is jól megy ! nincs vele semmi baj :)
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
ezzek a paraméterek után ,amit itt most felsorakoztattatok .....muszály leszek fejleszteni (vagy gépet cserélni)! :o)
Lacoka
????. ??. ??.
Mi a probléma!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Nálatok is fentlesz?
Mert az a honlap nem elérhetõ -legalábbis én nem toom.-
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Nem tom de nekem a játék indításakor egy hiba üzenet ugrik fel: Build: (null)

OS: Windows XP 5.1 (Build: 2600)
CPU: GenuineIntel Unknown processor @ 2674 MHz [850012209152.000000 0] with 511MB RAM
Video: ATI MOBILITY RADEON 9600/9700 Series (Omega 2.5.97a) (6497)

General protection fault!

History: ULevel::SpawnActor
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Nem tom de nekem a játék indításakor egy hiba üzenet ugrik fel: Build: (null)

OS: Windows XP 5.1 (Build: 2600)
CPU: GenuineIntel Unknown processor @ 2674 MHz [850012209152.000000 0] with 511MB RAM
Video: ATI MOBILITY RADEON 9600/9700 Series (Omega 2.5.97a) (6497)

General protection fault!

History: ULevel::SpawnActor
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Ez mit jelent???
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Thanks brada, nagyon baba és pont ezt toltam...persze újrakezdtem :)
Még sok ilyen szép munkát tõletek skacok, gg !
Roy
Roy
????. ??. ??.
Teljes Honosítás(100 %) mikkore várható ?
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
NÁLATOK IS SOKAT TÖLT A JÁTÉK ?
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
KRISZZZ nem igazán.Nálam átlagos 15-20 másodperc.
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
????. ??. ??.
Kiváncsi lennék a véleményetekre.Moha-Cod vagy Brothers? Meik a "király"?
Cimbi
????. ??. ??.
Sajna nekem sem megy a játék,ilyen gépem van:
AMD 2700+,ATi Radeon 9600Pro,512 Mb RAM(dual ddr)
Abit AN7 Alaplap.
Lehetséges,hogy ez a gép kicsi lenne hozzá?
Cimbi
????. ??. ??.
Sajna nekem sem megy a játék,ilyen gépem van:
AMD 2700+,ATi Radeon 9600Pro,512 Mb RAM(dual ddr)
Abit AN7 Alaplap.
Lehetséges,hogy ez a gép kicsi lenne hozzá?
Brothers in Arms: Earned in Blood
Brothers in Arms: Hell's Highway
Brothers in Arms: Road to Hill 30
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31