Syberia 2 szinkron

Syberia 2 szinkron

Írta: FEARka

| 5582

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

A Hun-GameDub Team örömmel jelenti be, hogy elkészültek a Syberia 2 teljes szinkronjával, illetve az első rész szinkron és felirathibáit is javítottak a visszajelzések alapján. Mindkettő elérhető a letöltéseknél.


A Syberia 2 egy point-and-click kalandjáték, mely eredetileg 2004-ben jelent meg.

A történetben nyomonkövethetjük Kate Walker utazását, azt követően, hogy megtalálta Hans Voralberget, majd együtt indultak útnak Szibéria havas pusztái felé, hogy megtalálják az utolsó mamutokat. Útjuk során rengeteg barátra tesznek szert, de ugyan annyi ellenségre is.

Vajon sikerül eljutniuk Szibéria rejtelmes szigetére?

A telepítő tartalmazza a szinkron mellett a szövegek és képek fordítását is.

Előzetes:


Szinkron rendező, Projektvezető és Fordító - Oziriusz, (Szabó Dániel) -

A grafikák magyar fordítását, Szövegkönyvet készítette és ellenőrizte - Szabó Dániel -

A szöveget a szinkronnal egyeztette - Szabó Dániel -

Hangmérnök - Kollár Ákos -

Telepítő - Sarkament Ádám -


Szinkronszínészek:

Kate Walker - Hajdó Kata Jácinta -

Oscar - Szabó Dániel -

Hans Voralberg - Hollós Tamás -

Mr. Edward Marson - Seszták Szabolcs -

Anna Voralberg / Malka - Szabó Luca -

Rodolphe Voralberg - Háda János -

Fiatal Hans Voralberg - Molnár Levente -

M&L Diszpécser - Mezei Kitty -

Ivan Bourgoff/Előzetes Narrátor - Schlemmer Gábor -

Igor Bourgoff/Mr. Lormont - Sipka Gábor -

Emeliov Goupatchev Ezredes - Pehl Tibor -

Nick Cantin Nyomozó - Péteri András -

Boris Charov - Kő Gergely -

Mr. Cirkos - Solti Krisztián -

Ayawaska/M&L Titkárnő/Hangos bemondó - Bonivárt Fanni -

Mrs. Walker - Kósik Barbara -

Pátriárka - Tokos Árpád -

Kövér szerzetes/M&L Ügyvéd - Guba Tamás -

Youkol Törzsfőnök - Rácz Ádám -

Candyroff Diszpécser - Bólya Gáborné -


Jó játékot!

Kapcsolódó cikkek/hírek

Syberia 2 szinkronos előzetes Panyi 2024. július 28.
Syberia szinkron Evin 2017. február 22.
Syberia szinkron Evin 2016. október 2.
Újabb fordítások... Andy 2004. szeptember 1.
Syberia 2 magyarítások Panyi 2004. június 18.
Összesen 23 hozzászólás érkezett
Szivats
2024. 10. 07. - 15:52

Köszönöm.

Hun-GameDub Team
2024. 09. 21. - 12:37

Történt egy hatalmas baklövés!

A Syberia 2 szinkron fordítása kapcsán szeretném kiemelni, hogy Gregorius fordítását vettem alapul, mely teljes egészében ellenőrizve lett, az elgépelések, és félre fordítások miatt.

Mélységesen sajnálom, amiért az ő neve elsőnek el lett felejtve feltüntetve!

A hibát már korrigáltuk!

Így ezúton szeretnék bocsánatot kérni Gregorius-tól!

donSzundhy
2024. 09. 17. - 20:19

Megnéztem és szerintem véletlenül nem került bele a dgVoodoo.conf fájl.


A mozgi-studio vezetője vagyok és célom, hogy minél több játékszinkron legyen itt az oldalon.

zoli456
2024. 09. 17. - 15:21

Ha nem csomagoljátok be a dgVoodoo.conf semmi beállítást nem fog megőrizni. Elindítjátok a beállító programot és fent megnyomjátok a .\ gombot és létrehoz egy konfigurációs fájlt lokálisan vagy kicsomagoljátok dgVoodoo.conf az archívumból. Ezután már megmaradnak a beállítások.

Appearance-nél a Stretched, keep aspect ratio és Resolution-nél a 3x lehetőség választjátok és utána szövegszerkesztővel megnyitva a dgVoodoo.conf fájlban megkeresitek a FPSLimit és beírtok 60-at az egyenlőség után.

Hun-GameDub Team
2024. 09. 17. - 08:56

Felkerült a Syberia 2 magyar szinkronjának az 1.1-es frissitése, melyben kisebb elírások lettek javítva, és bekerült egy frissebb FPS és Képarány javító segédprogram is!

A Voodoo program sajnos elhelyez egy vízjelet, melyet mi bár kikapcsolva raktunk bele a telepítőbe, olybá tűnik, hogy minden gépen egyénileg kell kikapcsolni!

Bele kell menni a játék fő mappájába, és ott el kell indítani .exe-t, majd a 3. fülön ki kell kapcsolni a dgVoodoo Watermark-ot!


Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

zoli456
2024. 09. 08. - 13:46

Rossz beállításokat használtok a dgvodoo-hoz. .conf fájlban beírod a 60 fps limitet, aztán kell még a Appearance-nél a Stretched, keep aspect ratio és még mehet a Resolution-nél a 3x lehetőség. Kicsit jobban is néz ki, megmarad a 4:3 képarány és nem fut 60 fps-nél többel.

Lehet jó az első részhez is de inkább a DDrawCompat használnék hozzá és nem kell semmi kompatibilitási beállítást alkalmazni a játékon.(hivatalos laucher ráteszi az indítás előtt). Én ezeket kapcsoltam be az .ini fájlban:

Antialiasing = msaa(7)

FpsLimiter = flipstart(60)

ResolutionScale = app(2)

AltTabFix = keepvidmem

LogLevel = none

Novák Gábor
Novák Gábor
Tesztelő
2024. 09. 08. - 06:50

Köszönjük!

galp
2024. 09. 07. - 00:34

Nálam is csak ennyi volt a gond, de most úgy néz ki nincs szükség a patch-re, és így megmarad az eredeti képarány.

Hun-GameDub Team
2024. 09. 07. - 00:20

Sajnos nálam ilyen szinten nem jött elő a probléma...

Csak az volt a baj, hogy levágta a hangok végét....

Pedig tesztelve volt, eredeti CD-s verzióval, stream-essel és gog-ossal is+

galp
2024. 09. 06. - 23:50

A steam fórumon találtam egy megoldást, amivel úgy tűnik nincs szükség a patch-re. Először is le kell tölteni innen a d3d8.zip fájlt:

https://github.com/ThirteenAG/d3d8-wrapper/releases

Ezt kicsomagolni, és ezt a két fájlt bemásolni a játék főkönyvtárába, és az ini fájlt szerkeszteni kell úgy, hogy az FPSLimit sorban a 0-át 60-ra kell átírni. Egyelőre még csak kipróbáltam ezt a megoldást, de úgy tűnik nálam működik.

galp
2024. 09. 06. - 22:56

Ha a játék könyvtárában rámegyek a patch.exe-re, akkor sokminden előjön, itt lehet meg lehetne oldani, de én még nem találtam meg a jó megoldást, makacsul tartja magát a monitorom képarányához.

donSzundhy
2024. 09. 06. - 22:09

Mivel 2004-ben nem volt 16:9-es arányú monitor és több magos processzorok ez a patch egy régi woodoo kártyát generál, amivel fut a játék új gépeken. Nem próbáltam, de a felbontást lehet állítani.



A mozgi-studio vezetője vagyok és célom, hogy minél több játékszinkron legyen itt az oldalon.

Hun-GameDub Team
2024. 09. 06. - 21:22

Ez valószínűleg kép arány beállítástól függ, mert nálam is állított, de nem sokat.

Viszont, sajnos csak így tudtuk megoldani, hogy ne vágja le a hangokat!

galp
2024. 09. 06. - 20:22

Köszi a választ, a patch tényleg megoldotta a szinkron problémát, de a játék eredeti képarányát is átállította a monitorom képarányára, így most szét van húzva egy kicsit a kép, de ezzel majd kísérletezek, hogy mit lehetne vele kezdeni.

Hun-GameDub Team
2024. 09. 06. - 17:25

Akkor telepítsd a lassító patch-et, ami a telepítőben található!

Sajnos az új gépeken sokszor van ez a hiba, de a patch javítja a dolgot! ;)


galp
2024. 09. 06. - 15:29

Elkezdtem ma játszani a játékkal, de úgy látszik nálam gond van a szinkronnal. Észrevettem, hogy néhány helyen hiányzik a hangfájlnak a vége. Mondok egy példát. Amikor a játék elején bemegyek a zuhanyzókabinba és ráklikkelek a zuhanyzóra, akkor a felirat alapján azt kellene mondania, hogy egy kicsit hűvös van most zuhanyozni, talán majd máskor, de a szinkron csak a talán szóig tart. A gog verzió ami nekem van 2.0.0.8-as.

Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2024. 09. 04. - 17:35

tdid: Feltételezem telekom hálózatról próbáltad mind a két esetben.

Ha igen, ajánlom figyelmedbe a Fórum - Magyarítások Portál - Az új portál témakörben megtalálható üzeneteket:

  • 2024. 02. 11. - 10:40:01
  • 2024. 06. 27. - 18:18:12
  • 2024. 06. 29. - 13:53:59

Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

Hun-GameDub Team
2024. 09. 03. - 23:33

Kedves tdid,

Nem tudom mi lehet a probléma, mert nekem most engedte letölteni, be-, és kijelentkezve is.

De örülök. hogy donSzundhy (ő a stúdió tulajdonos és a hangmérnököm is) oldaláról sikerült letölteni!

Jó játékot! ^_^

tdid
2024. 09. 03. - 22:00

Száz akárhány próbálkozás után sikerült a letöltés. Köszönöm!

donSzundhy
2024. 09. 03. - 21:48

tdid: Letölthető a www.mozgi-studio.hu oldalról is.


A mozgi-studio vezetője vagyok és célom, hogy minél több játékszinkron legyen itt az oldalon.

tdid
2024. 09. 03. - 20:46

Sziasztok!

Köszönöm minden munkátokat, amit bele fektettetek! Csak sajnos nem megy a letöltés. Már minimum 50-szer próbáltam, de vagy el sem kezdődik a letöltés, vagy megszakad. Már próbáltam más gépen és más hálózaton keresztül is, de semmi változás.

Légyszi segítsetek!

Köszi!

martin66789
2024. 09. 01. - 10:37

Köszi szépen a munkátokat, már nagyon vártam. Az első rész is jó lett.

galp
2024. 08. 31. - 22:33

Köszi szépen a munkátokat, már vártam. Most már csak valamikor jövőhéten időt kell szakítanom rá, hogy végigvigyem.

Syberia
Fejlesztő:
DreamCatcher Games
Microïds
Anuman Interactive
Big Fish Games
Kiadó:
The Adventure Company
1C Company
DreamCatcher Games
Microïds
Meridian4
Anuman Interactive
Typhoon Games
ChinaAVG
XS Games
Mediaquest
Big Fish Games
Bandai Namco Games
Megjelenés:
2002. augusztus 9.
Játékmotor:
Syberia II
Fejlesztő:
Microids
MC2-Microïds
Kiadó:
The Adventure Company
Microids
Meridian4
XS Games
Mediaquest
Megjelenés:
2004. március 30.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Syberia

A Syberia magyar szinkronja.

| 334.2 MB | 2024. 08. 31. | Hun-GameDub Team
Syberia II

A Syberia II játék magyar szinkronja. A szinkron mellett a szövegek és képek fordítását is tartalmazza.

| 636.8 MB | 2024. 09. 25. | Hun-GameDub Team, Gregorius
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Kellemes szep napot kivanok! A Crash Bandicoot™ 4: It’s About Time keresek magyaritast,magyar szoveget a jatekhoz.Tudom hogy itt megtalalhato,dehat en nem talalom sehol.Kerek szepen egy kis segitseget,mert a keresobe beirtam pontosan a jatek neved,de sajnos nem dobja ki az eredmenyt. Halasan koszonom!
atty63 | 2026. 01. 18. - 15:11
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43