Bright Memory + Infinite

Bright Memory + Infinite

Írta: Evin

| 2822

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Bár alapvetően 2 játékról van most szó Bright Memory és Bright Memory: Infinite, beszélhetünk egyről is. De miért?

A Bright Memory egyetlen fejlesztő alkotása, és ahhoz képest igencsak impozáns. Hossza miatt, ami igencsak rövid, inkább demónak tekinthető, mint egy játéknak, viszont a grafikai megvalósítások és a változatos harcmenet miatt, ahol egyszerre kell fegyverrel lőnünk és high-tech kardunkkal is belső nézetből kaszabolni az ellenséget, ami nem túl sok játéknál köszön vissza, kelthette fel a játékosok többségének figyelmét. A nagy érdeklődés után nem volt már kétséges, hogy jöjjön egy folytatás, kis túlzással mondhatjuk, hogy a demóval felvezetett játék, ám ez a folytatás, az Infinite sem sikerült túl hosszúra, még a megháromszorozott játékidejével sem.

Most kellene a történetre kitérnem, de az igazából nincs, ami pedig van, azt inkább érdemes elfelejteni, csak széljegyzet ahhoz, hogy miért indulunk harcolni, és hogy a jövőben járunk, ahol egy esemény miatt mitikus, ősi harcosokkal is találkozunk. Amúgy is a lényeg az akció és a már-már baletti magasságokba nyújtózó, kitérés-harc-kitérés kombinációk variálása. A pályák tűegyenesek, nem sok esélyünk van új útvonalak felfedezésére, csak esetleg az elhagyott gyűjthető tárgyak vagy kimaradt teljesítmények feloldása miatt érdemes visszamenni.

Egy szó mint száz, történetet ne nagyon várjunk, de kihívást és harcot azt tömkelegével. Ehhez nyújt most támtalajt mindkét játékhoz a NightVison, Fehérváry Péter és FEARka által készített fordítás.

Kapcsolódó cikkek/hírek

Card Crawl és Nintendo Switch portok Hirvadhor 2023. augusztus 14.
Összesen 5 hozzászólás érkezett
NightVison
NightVison
Senior fordító
2023. 07. 14. - 11:00

Az első még egy ebédszünetben is kivégezhető 😅

Patyek
Patyek
Senior fordító
2023. 07. 14. - 07:59

Rövidsége miatt pont nekem való játék, és talán az egyik meg is van már valahol a steamen. Köszi! :)


Üdv.: Patyek

NightVison
NightVison
Senior fordító
2023. 07. 13. - 23:12

Jó szórakozást!

stibaking
2023. 07. 13. - 22:58

Köszönöm szépen a magyarítást!

Anonymusx
2023. 07. 13. - 20:10

Köszi

Bright Memory
Fejlesztő:
FYQD-Studio
Kiadó:
PLAYISM
Megjelenés:
2020. március 25.
Játékmotor:
Nem ismert
Bright Memory: Infinite
Fejlesztő:
FYQD-Studio
Kiadó:
PLAYISM
Megjelenés:
2021. november 11.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Bright Memory

A(z) Bright Memory játék fordítása.

| 2.02 MB | 2023. 07. 13. | FEARka, Fehérváry Péter, NightVison
Bright Memory: Infinite

A(z) Bright Memory: Infinite játék fordítása.

| 2.73 MB | 2023. 11. 17. | FEARka, Fehérváry Péter, NightVison
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31