Resident Evil 4 Remake

Resident Evil 4 Remake

Írta: FEARka

| 12470

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Sziasztok!

A Capcom tovább folytatja a korábbi Resident Evil játékok felújítását, mi pedig a fordításukat :)

Idén a 4. rész került sorra. Szerencsére a Capcom továbbra se bonyolítja túl a játékaik szerkezetét, így mondhatni elég egyszerűen fordíthatóak, és más fejlesztőkkel ellentétben minden szöveget nagyon jól elkülöníthető fájlokba raknak, a párbeszédek pedig sorban vannak és nem szétszórva mindenfelé.

Az alapjáték és az összes DLC szövege fordításra került. A szövegek között ott volt Ada és Wesker karakter leírása is a Zsoldosok játékmódhoz, de jelenleg még nincsenek a játékban. Valószínűleg később jönnek majd a SEPARATE WAYS kiegészítővel együtt. Természetesen ha megjelenik azt is le fogjuk fordítani.

A magyarítás MOD alapú. Figyelmesen olvassátok el a telepítés végén megnyíló TXT fájlt! Ha mégsem nyílna meg, a játék mappájában megtalálható modmanager_hasznalata.txt néven.

Csak eredeti verzión volt tesztelve!


Fontos! Ne telepítsd a játékot a C:\Program Files (x86) mappába!

Sőt azt ajánlom, hogy semmilyen játékot, mert itt kisebb eséllyel fognak a magyarítások megfelelően települni, főleg azok, amik belenyúlnak a fájlokba és nem csak bemásolnak valamit.


A Playstation 4-es verzió a ps-hack.hu oldalról tölthető.

Fontos, hogy csak módosított konzolon működik!


Pár adat a szövegekkel kapcsolatban:

376 db fájl, kb 7900 sor, kb 320 000 karakter


Készítők: Ateszkoma, FEARka, GothMan, Patyek

Szerkesztőprogramok: Ekey, Fluffy, dtlnor


Jó játékot mindenkinek!

Összesen 21 hozzászólás érkezett
lacielvtars
2023. 09. 23. - 00:58

Köszönöm a választ, előre is nagyon szépen köszönöm :)

FEARka
FEARka
Moderátor
2023. 09. 22. - 14:32

helló

Igen, tervben van.

lacielvtars
2023. 09. 22. - 10:42

Sziasztok, a tegnap megjelent dlc-hez tervezik a magyarítást elkészíteni? gondolom igen, de azért rákérdezek és előre is köszönöm a választ.

zooli74
2023. 08. 12. - 21:06

Minőségi profi munka,KÖSZÖNÖM!!

Novák Gábor
Novák Gábor
Tesztelő
2023. 05. 28. - 15:50

Köszönjük!

Xerato
2023. 05. 26. - 16:08

Nagyon Szépen Köszönjük!!!

lacielvtars
2023. 05. 25. - 18:07

OMG nagyon nagyon köszönöm, de vártam már :)))))

Csernus
2023. 05. 25. - 11:21

Nagyon szépen köszönjük. :)

Hayako
2023. 05. 25. - 08:58

Köszönöm a munkátokat!


Folyamatban: Kathy Rain 2, C&P, DC 1.
Kész: LoCV, Tsioque, TKTT, TAAESB, LADB, LM, KR.
lafi26
2023. 05. 25. - 06:45

Köszönjük!


LAFI19 vagyok(Nagy László)

Spielberg
2023. 05. 25. - 06:19

Köszönöm !


SzinkronSarok
SzinkronSarok
Senior fordító
2023. 05. 24. - 22:48

Köszönjük! ^^

Geret
2023. 05. 24. - 19:10

Grat

vasek33
2023. 05. 24. - 18:51

Köszönöm szépen a gyors és áldozatos munkátokat mindazoknak, akik bármilyen segítő szándékkal részt vettetek ennek az újraformált Resident Evil 4 játéknak a magyarításában!! Számomra így magyar felirattal, sokkal teljesebb lett a játékélmény!! Még egyszer: Köszi szépen Nektek!!

jolvok
2023. 05. 24. - 17:55

nagyon szépen köszönöm nagyon gyorsan el készült ezer hála :)

Horváth Erik Martin
2023. 05. 24. - 17:39

Köszönjük!

chrisz
2023. 05. 24. - 16:45

Köszi mindenkinek!


ducimarci1222
2023. 05. 24. - 16:08

Köszönjük!


🦑 🦐 🦞 🦀 🐡 🐠 🐟 🐬 🐳 🐋 🦈

hmnnmnm
2023. 05. 24. - 14:21

Köszönöm szépen!

Anonymusx
2023. 05. 24. - 14:09

Köszi

Cassio1987
2023. 05. 24. - 10:27

Köszönöm szépen a munkátokat :)

Resident Evil 4
Fejlesztő:
Kiadó:
Capcom
Megjelenés:
2023. március 24.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Resident Evil 4

A Resident Evil 4 Remake játék teljes fordítása. Az összes DLC fordítását is tartalmazza.

| 11.5 MB | 2023. 12. 12. | Ateszkoma, FEARka, GothMan, Patyek
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31