Outer Wilds: Echoes of the Eye - elkészült a fordítás

Outer Wilds: Echoes of the Eye - elkészült a fordítás

Írta: ZéBé

| 3294

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Kicsivel több, mint kettő hónapja jelent meg az Outer Wilds: Echoes of the Eye dlc, ami sajnos azzal is járt, hogy megkeverte a korábbi szöveges fájlt, azaz már nem működött hozzá a magyarítás. Emiatt nem csak a hozzáadott új szövegeket kellett lefordítani, hanem a sorokat is szépen össze kellett fésülni, hogy illeszkedjen a módosított fájlhoz.

Ezzel igazából egy hónap alatt elkészültem, ami a másik hónapot vitte el, az volt, hogy egyrészt végigjátszottam a fordítás előtt (kb. 6-8 óra tartalom egyébként, attól függ, mennyire hamar jössz rá a megoldásokra), másrészt a tesztelés, ami miatt még egyszer végig kellett játszani (jellemző adalék egyébként, hogy ebben is én voltam az utolsó, antomysm, aki szintén tesztelte, jóval komolyabban vette a nem létező határidőt).

outer-wilds-screenshot-20211127-19473013__1638635461.png

A játék dlc-je úgy simul bele a történetbe, hogy gyakorlatilag most már el sem tudom képzelni, hogyan maradhatott ki belőle. Megismerhetünk egy új helyszínt, egy új mechanikát, és ezenfelül izgalmassá is tették ezt az új szálat, kissé "horrorosabbá". De semmi vész, mert a menüben az ijedtség mértéke csökkenthető, bár én őszintén szólva nem vettem észre a különbséget ha be volt kapcsolva, ha nem. Viszont a játék kapott még kettő új befejezést, illetve ha eljutsz az Univerzum-szeméhez, már ott sem lesz minden olyan, mint eddig volt. Szóval volt mit átnézni.

De elkészült! FEARkának hála a dlc miatt bekerülő új táblák is magyarok lettek, ellenben ha belépsz az űrhajóba, akkor a "felszállási kabinlista" esetében technikai okok miatt nem jelennek meg az ékezetes betűk. Ez egyébként a hivatalos fordításokban sem működik, például a franciában vagy a spanyolban sem.

outer-wilds-screenshot-20211127-17142474__1638635192.png

Ezen kívül, aki dlc nélkül fog játszani, az sajnos találkozni fog angolul maradt táblákkal, mert annak lefordítása valamiért folyton kifagyasztotta a játékot. Plusz ezúttal már sajnos a stáblistát sem lehetett lefordítani ilyen okok miatt, úgyhogy a végén lévő "14,3 milliárd évvel később" szöveg már nem lesz magyar.

Viszont jó hír, hogy rengeteg verzión működik a fordítás, ha a telepítőben a megfelelőt választod ki! Tehát Epic, Steam és még a tört Codex változatokkal is használható (utóbbiból kétféle verzión is). Mindemellett az sem számít, hogy megvan-e neked a dlc vagy sem, így is, úgy is magyarul jelennek majd meg a szövegek.

outer-wilds-screenshot-20211128-18032984__1638635220.png

És akkor íme a stáb, akiket ezúttal a játékban már nem tudtam feltüntetni:

Fordította és lektorálta: ZéBé

Tesztelte: antomysm, ZéBé

Technikai segítséget nyújtott: TRC

A textúra-, fontszerkesztés és a telepítő megalkotója: FEARka

A telepítő továbbra is bemásol a játék mappájába egy névjegyzéket, most viszont már belekerültek az Echoes of the Eye fordításai is.

Természetesen ha hibát találtok, egy képernyőmentés kíséretében bátran küldjétek el nekem! Jó játékot hozzá!

Összesen 12 hozzászólás érkezett
ZéBé
ZéBé
Moderátor
2021. 12. 30. - 17:25

A játék kapott egy frissítést, ezért már nem működik vele a magyarítás. Jövőre kijavítom a szövegfájlt.


Az életben a legjobb dolgokhoz leginkább türelemre van szükség.

Zolcsi
2021. 12. 07. - 18:08

Sose hallottam még erről a játékról. Csak most, hogy elkészült rá a magyarítás. Ránéztem, nagyon hangulatos.

Ezt meg fogom venni, ez érdekel. Köszi, hogy felhívtátpok rá a figyelmemet. A magyarítás számomra egy reklám volt. :)

És köszi a fordítást is. Az ilyen játékok tényleg magyarul élvezetesek.

ZéBé
ZéBé
Moderátor
2021. 12. 06. - 19:36

Valóban egy kifejezetten egyedi és emellett nagyon hangulatos kis játék ez. Nem vagyok oda az ilyen "kutatós", 'rejtvényes" játékokért, de ez nekem is az egyik kedvencemmé vált. Örülök, hogy a fordítással még többen rátaláltatok :)

Abszolút megéri a pénzét.


Az életben a legjobb dolgokhoz leginkább türelemre van szükség.

591-24
2021. 12. 06. - 11:29

Hát nekem ez volt a karácsonyi ajándék, idén próbáltam ki az alap játékot is, de teljesen a rabja lettem, évek óta nem húzott így be már semmi és őszintén úgy voltam vele, hogy sajnos nagyon már nem is fog, már nem találtam meg ezt az érzést egyik játékban sem évek óta.


És ez a DLC. Amikor először jártam az új területen. Úris10. Egyszerűen imádom, pedig még csak mászkálok benne.

És köszönöm mindenkinek aki részt vett valamilyen formában a játék fordításában, mert nélkületek lemaradtam volna erről a csodás alkotásról.

antomysm
2021. 12. 06. - 11:25

A DLC simán hozza az alap játék minőségét, úgyhogy csak hajrá :)

Cassio1987
2021. 12. 05. - 20:21

Köszönöm szépen :)

Anonymusx
2021. 12. 04. - 23:45

Köszi !

Zsombi1995
2021. 12. 04. - 23:03

Köszönöm szépen a fordítást :-)

stibaking
2021. 12. 04. - 20:51

Köszönöm!

DreamLord
2021. 12. 04. - 19:30

Köszönjük!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. 12. 04. - 19:27

Köszi szépen!!

Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2021. 12. 04. - 19:07

Köszönjük! 👍


Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

Outer Wilds
Fejlesztő:
Annapurna Interactive
Mobius Digital
Kiadó:
Műfaj:
Megjelenés:
2019. május 28.
Játékmotor:
Outer Wilds: Echoes of the Eye
Fejlesztő:
Mobius Digital
Kiadó:
Annapurna Interactive
Műfaj:
Megjelenés:
2021. szeptember 28.
Játékmotor:
Kapcsolódó letöltések
Outer Wilds: Echoes of the Eye

Az alapjáték fordítását is tartalmazza.

Epic, Steam és GamePass 1.1.16-os verzióhoz, Codex 1.1.12-es verzióhoz

| 6.16 MB | 2025. 01. 02. | ZéBé
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31