Elkészült a Mad Max magyarítása

Elkészült a Mad Max magyarítása

| 13824

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

"Elszállt felettem az idő. Egyre homályosabb a kép és ma már csak az emlékeim élnek.

Rémlik, ahogy hatalmas káosz lett úrrá a Földön. Emlékszem az összetört álmokra, a feldúlt földre és emlékszem még az országúti harcosra, a férfira, akit Max-nek hívtak.

Ha megakarjuk érteni, hogy ki volt ő, egy másik korba kell visszamennünk, amikor még az egész világot az olaj hajtotta. A sivatagokban cső és acélvárosok nőttek; de elmúlt már az a világ, elsöpörte a vihar. Bár ők maguk is rég elfelejtették, de két hatalmas törzs háborúzni kezdett és lángba borítottak mindent, végül elfogyott az üzemanyag és összeomlottak, mint a kártyavár. Halált fröcskölő gépeik akadozni kezdtek, aztán leálltak. A vezetőik pedig csak szónokoltak, szónokoltak és szónokoltak; de semmi sem tudta megállítani a lavinát. A világ összeomlott, a városok felrobbantak, a fosztogatás és a rettegés forgószele dühöngött mindenütt. Ember, embernek farkasává lett.

Az országút maga volt a lidércnyomás, a legkegyetlenebbek közül is csak annak volt esélye a túlélésre, aki menni tudott, hogy rabolhasson. Az utakon féktelen bandák garázdálkodtak, akik ölni voltak képesek egy tank benzinért. Az egyszerű embereket pedig elnyelte és tönkretette a pusztítás örvénye, még az olyanokat is mint Max, pedig ő harcos volt. Felbőgött egy motor és mindene odalett. Egy üres porhüvely lett belőle akkor, egy kiégett, nyomorult pára, kit nem hagynak nyugodni múltja démonai. Nekivágott hát a kietlen Pusztaságnak és ott, azon az elátkozott helyen megtanult újra élni..."


- A magyarítás készítői -

Ötletgazda és kezdeményező: The_Reaper_CooL

Projektvezető: istvanszabo890629

Fordítók: Druzsba, gyurmi91, istvanszabo890629, Lajti, lostprophet, szogyenyi, warg és Zeuretryn

Lektorálás: istvanszabo890629

Technikai hátteret biztosította: FEARka, istvanszabo890629 és The_Reaper_CooL

Tesztelés: D3VOU(23(2, Druzsba, istvanszabo890629 és warg


Jó játékot kívánunk hozzá!

Kapcsolódó cikkek/hírek

Készül a MAD MAX fordítása istvanszabo890629 2021. április 27.
Mad Max előzetes Evin 2019. december 18.
Összesen 43 hozzászólás érkezett
istvanszabo890629
istvanszabo890629
Senior fordító
2021. 08. 12. - 19:23

Nálam is akad egy kupon: 7QW84841B2A70775F6


Az álmok üzenetek a mélyből.

Druzsba
Druzsba
Moderátor
2021. 08. 12. - 16:53

Egy friss, ropogós GOG-os kupon a játékhoz: 7QW8049479E23F4978

Raga
2021. 07. 27. - 20:37

Köszönöm!

rodika
2021. 07. 23. - 23:44

nagyon rá kattantam köszi a munkátokat.

ébrenjáró
2021. 07. 22. - 21:07

Köszönöm! :)

sancika5
2021. 07. 22. - 15:31

Nagyon szépen köszönöm a magyarítást mindenkinek, aki bármilyen formában részt vállaltak benne!

totyaxy
2021. 07. 22. - 09:53

Én is köszönöm a magyarítást, az elvégzett munkát!

Maga a játék témája (mint ahogy a film) engem egyáltalán nem érdekel, de mint játék egész érdekesnek tűnik elsőre, technikailag egy kenyérpirítón is elfut közel maximumon, és tiszta rpg életérzés (mondjuk régóta szinte az összes játék rpg-kből lopkod). Kicsit ugyan keresztbeálltak a szemeim, mikor a játék az elején azt kérte, hogy a gammához húzogassak valami csúszkát (amit amúgy csak a két szélén lehet kattintatni) de ettől eltekintve nekem egyelőre teljesen értelmesnek tűnik a fordítás.

paracletos2
2021. 07. 20. - 16:25

Miszter_Twister Köszönöm.


Troopens17
2021. 07. 20. - 12:26

Köszönjük szépen! oly régóta vártam már... isten áldjon benneteket, éljetek sokáig... öröm békesség lakozzon a testetek lelketekben, a bú messzire kerüljön titeket! XD :)

Miszter_Twister
2021. 07. 19. - 21:29

Nagyon szépen köszönöm a fordítást! Régi álom valósult meg! :-)

paracletos2: Ahhoz már Teomus régóta készíti, itt nyomon követheted: http://www.teomus.com/

Crytek
2021. 07. 19. - 20:04

Remek hír. Dacból mehet akkor a Mass Effect Andromeda is ::)

Hexarius
2021. 07. 19. - 13:15

Nagyon szépen köszönöm a munkátokat!

merlin30
2021. 07. 18. - 19:47

Hatalmas köszönet a munkáért!

Hofi3
2021. 07. 18. - 19:46

Szuper, nagyszerű! Köszönjük! 180 óra steam-es játékóra után újra előveszem! ;-)

chris0000
2021. 07. 18. - 18:34

Hi. THX a kitartó munkát a csapatnak! Üdv. :)

Norbert46
2021. 07. 18. - 14:54

Köszönöm a munkátokat! Nagy örömet okoztatok nekem!

BigAti
2021. 07. 18. - 12:22

Köszönöm a fordítást, munkátokat! 🙂

  Drakon
2021. 07. 18. - 10:37

Köszi a fordítást :)

Lehelhütőőő
2021. 07. 18. - 10:25

Köszönöm szépen Srácok

Horváth tibor
2021. 07. 18. - 09:00

nagyon jol sikerült a magyaritás ezer köszönet és hála

LuciFritz
2021. 07. 18. - 08:53

Ezer köszönet és hála! :)

paracletos2
2021. 07. 18. - 08:36

Köszönjük szépen!

A Greedfall lenne még egy csoda és sírig tartó hála <3

chrisz
2021. 07. 18. - 06:10

Köszi szépen!

DreamLord
2021. 07. 17. - 21:53

Köszi!

Zsombi1995
2021. 07. 17. - 21:30

Köszönöm szépen a fordítást :-)

Cukornyuszi
2021. 07. 17. - 20:14

Minden fordítónak hálásan köszönöm a fáradozását és kemény munkáját! Már régóta vártam, hogy kész legyen, egy nap kb 5x is megnyitottam az oldalt, hogy mikor lesz kint.

Lajti
Lajti
Senior fordító
2021. 07. 17. - 19:52

Köszönjük!

tubusz1
2021. 07. 17. - 19:44

Nagyon szépen köszönöm a magyarítást mindenkinek, aki bármilyen formában részt vállaltak benne!

Anonymusx
2021. 07. 17. - 19:40

Köszi!

Mr. K
2021. 07. 17. - 18:55

Köszönjük a munkátokat és az összefogást! Kíváncsi vagyok a magyarításra, s külön örvendetes, hogy a filmekre is alapoztatok a mondatok megalkotása során.

vasek33
2021. 07. 17. - 18:25

Köszönöm szépen az áldozatos munkátokat és a lelkes (Csapat)összefogásotokat mindazoknak, akik bármilyen segítő szándékkal részt vettetek ennek a remek Mad Max játéknak a magyarításában!! Így magyar felirattal már mindjárt sokkal teljesebb a játékélmény számomra is!! Királyok Vagytok!!! :-)

pistala
2021. 07. 17. - 18:16

Hálás köszönet a munkátokért!


591-24
2021. 07. 17. - 18:08

Köszönjük! Parádés munka és összefogás volt mindenki részéről. Le a kalappal srácok!

Kanwulf1986
2021. 07. 17. - 18:02

Köszi!

Buxa88
2021. 07. 17. - 18:01

Nagyon szépen köszönöm, jó látni, hogy létezik még ilyen összefogás. Ezer hála érte.

Novák Gábor
Novák Gábor
Tesztelő
2021. 07. 17. - 17:47

Köszi!

BobbyBell13
2021. 07. 17. - 17:41

Nagyon köszönöm a munkátokat!!

De4dKn!ght
2021. 07. 17. - 17:36

Köszönjük szépen!


Lets Game!

stibaking
2021. 07. 17. - 17:28

Köszönöm a munkátokat!

Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2021. 07. 17. - 17:19

Gratula hozzá, köszönjük! 👏


Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

Kamiontauri
Kamiontauri
Tesztelő
2021. 07. 17. - 17:07

Köszönjük. Táppénzes csávó biztos örül. :D

MarchelloHUN
2021. 07. 17. - 17:07

Aztaaaaa! Ezer öröm és bódogsááág:D Nagy köszönet!

Szivats
2021. 07. 17. - 17:02

Micsoda öröm lesz itt.

Köszönöm a munkátokat.

Mad Max
Fejlesztő:
Avalanche Studios
Kiadó:
WB Games
Megjelenés:
2015. szeptember 1.
Játékmotor:
Kapcsolódó letöltések
Mad Max

A Mad Max 100%-os magyarítása EA Desktop, GOG és Steam (Steam Deck-re is telepíthető) verziókra. Mindenképpen olvassátok el a telepítőben leírtak! Hiba esetén keressetek Discordon vagy emailen!

| 7.77 MB | 2023. 09. 26. | Druzsba, FEARka, gyurmi91, istvanszabo890629, Lajti, lostprophet, szogyenyi, The_Reaper_CooL, warg, Zeuretryn
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31