Obduction

Obduction

Írta: Evin

| 2231

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Pityu Mester új honosítással kedveskedik a játékos közösségnek, de főleg a Myst játékok kedvelőinek:

"Az Obduction egy fejtörőkkel teletűzdelt kalandjáték, melynek története szerint egy tóparton sétálgatva egy idegen technológiával találkozunk, mely egy különös, szinte teljesen elhagyatott helyre teleportál minket. A feladatunk (legalábbis elméletben) az, hogy megtaláljuk a hazautat.

A fordítás elkészítésében két ember is segítségemre volt. Az egyik Blackroy74, ő a fordítás kezdeti szakaszában látott el igen hasznos tanácsokkal, valamint ő hozott össze a másik segítségemmel. Ő pedig FEARka, akinek nagy része volt abban, hogy ez a honosítás elkészülhetett. A játék ugyanis a szövegállományának kb. felét képfájlokban tárolja, ezeket a fájlokat FEARka szerkesztette át, hogy magyarul jelenjenek meg, emellett több textúrát is megmódosított, hogy minél teljesebb lehessen a fordítás. Hatalmas köszönet mindkettőjüknek!

Fontos, hogy a honosítás telepítése után a játék főmenüjében alul ki kell választani a magyar nyelvet."

A fordítás elérhető a letöltéseink közül!

Összesen 12 hozzászólás érkezett
Saila
2024. 09. 27. - 13:42

Az Obductionhoz magyar végigjátszás és a beszédek, irományok magyar fordítása elérhető itt:

https://www.gunda.hu/obduction/

BigAti
2020. 06. 22. - 15:23
Köszönöm szépen! :)
Laci982
2020. 05. 06. - 14:20
Nagyon köszönöm a munkád! Így már bele tudok vágni.
TokraKree
2020. 03. 21. - 04:27
Azta! Ez a játék a Myst alkotóinak munkája ugye? Régebben néztem, nagyon tetszett, de nem volt időm játszani vele. Köszönjük a fordítást!!! Nem kis munka lehetett...
Pityu Mester
Pityu Mester
Senior fordító
2020. 03. 05. - 10:27
Szívesen!
Patyek
Patyek
Senior fordító
2020. 03. 04. - 18:45
Köszi, egyszer biztos meglesem! Magam is próbálkoztam a fordításával régebben, de az említett képes dolgok miatt kukáztam.

Üdv.: Patyek

Pityu Mester
Pityu Mester
Senior fordító
2020. 03. 04. - 18:07
Szívesen!
ttay
2020. 03. 04. - 17:28
Köszönöm!
Pityu Mester
Pityu Mester
Senior fordító
2020. 03. 03. - 18:14
Nagyon szívesen!
Munyos
2020. 03. 02. - 22:18
Nagyon szépen köszönöm ! Felírom a listámra, mert érdekesnek tűnik a játék és nehéznek is ! Bár a 30 eurot kicsit sokallom érte ! Ha lesz akció ránézek !
Pityu Mester
Pityu Mester
Senior fordító
2020. 03. 02. - 18:13
Először is, nagyon szívesen! Másodszor, nekem úgy rémlik, mintha olvastam volna, hogy valaki készíti a The talos principle fordítását, de nem vagyok benne biztos. Én nem tervezem. Talán az SG fórum Játékmagyarítások topikjában kellene érdeklődni.
Fearboy
2020. 03. 02. - 17:19
Köszönet érte, már nem is reméltem hogy valakinek eszébe jut. Nem akarok pofátlannak tűnni a The talos principle esetleg várható?
Obduction
Fejlesztő:
Cyan Worlds
Kiadó:
Cyan Worlds
Műfaj:
Megjelenés:
2016. augusztus 24.
Játékmotor:
Kapcsolódó letöltések
Obduction

Az Obduction játék teljes fordítása.

| 6 MB | 2020. 03. 01. | blackroy, FEARka, Pityu Mester
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31
Epicen volt ingyen.
Doom 4 | 2026. 01. 15. - 14:03