Assassin's Creed: Revelations

Assassin's Creed: Revelations

Írta: Evin

| 1450

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

"Az Assassin's Creed Brotherhood és Revelations fordítását eredetileg hárman kezdtük el (ám ez a szám is sajnos csak jelképes volt), felosztottuk a játékokat egymás között, hogy meglegyen ki mivel foglalkozik. Sajnos az egyik fő már az elején is inaktivitásáról tett bizonyságot, ezért kettőnknek (Gora, konyak) kellett valahogy bepótolnunk az űrt. Patyeknek, TheNiceSpy-nak és az Assassin's Creed Wiki-nek hála a főszál dialógusait és a Desmond Utazása/Elveszett Archívum részeket kész anyagból tudtuk visszarakni a játékba és ellenőrizni. Ránk a játék mellékszálainak fordítása és minden egyéb dolog maradt. Úgy döntöttünk egyszer kijátssza valamelyikünk a játékot és foltozgatja míg másikunk a Brotherhoodot hozza fel erre a szintre és ez idő alatt kiadunk egy "publikus bétát" amit most meg is tettünk."

A béta fordítás elérhető a letöltések közül. Természetesen csak az használja, aki vállalkozó kedvű, nem zavarják a hiányosságok, illetve szeretné segíteni a készítők munkájának tökéletesítését! Hibajelentő elérhetőségek a telepítőben megtalálhatók.

Ahogy az Assassin's Creed II esetében, itt is várhatók a konzolos portok, de csak a végleges fordításból!

Kapcsolódó cikkek/hírek

Assassin's Creed: Brotherhood, Revelations Evin 2015. március 1.
Assassin's Creed: Revelations Evin 2014. december 24.
Összesen 9 hozzászólás érkezett
Gandalf68
2017. 07. 16. - 15:12
Nálam is ugyanez a helyzet mint "Rapdo666"-nál. Eredeti a játék és fenn van a 3. patch!
Rapdo666
2017. 01. 06. - 20:42
Nekem az irja ha telepítni akararom hogy nem engedéjezi a DataPc.forge és a  DataPc_extra.forge ez mért van ? Lécives valaki segitsen
Zolcsi
2014. 12. 21. - 21:21
Helló!\r\nHogy álltok százalék ügyileg? Elég rég halottam már felőletek. Igaz nem sűrgős a magyarítás, a minőség előbbre való, csak érdekel, hogy mi a helyzet?
Thiky83
2014. 12. 20. - 22:50
Üdv!\r\nSzeretnék érdeklődni, hogy mikorra várható a béta teszt vége és a befejezett, esetleges javított, végső kiadás.\r\nElőre is köszönöm a választ!
Rayder
2014. 11. 11. - 18:21
Köszönöm az információt, és a gyors válaszokat. :)
Gora
Gora
Senior fordító
2014. 11. 11. - 07:22
[u]A fordítás eredeti verziókhoz készült elsősorban.[/u] Még amin biztos, hogy működött virágbolti címszó alatt: Nosteam, Szaby59. 
Rayder
2014. 11. 10. - 20:07
Elfelejtettem írni, hogy win 8.1 64bit. Futtattam rendszergazdaként, kattintottam rá a tulajdonságokra, hogy kiszedjem az írásvédettséget, de sajnos bárhogy ügyeskedtem nem sikerült. Még a telepítőből is megpróbáltam manuálisan felülírni ezt a fájlt, de szomorúan tapasztaltam, hogy más formátumban van, és kisebb a mérete is, így csak pár fájlt módosít. (persze, hogy ilyen mert különben szedhetnénk le 400megát) Majd talán neki esek, és keresek mind2 fájlhoz ki-be csomagolót, és belerakom a magyarítást így. De hátha a végleges működni fog ezzel is.
Steve Q.
2014. 11. 10. - 17:16
Windows 7 alól engedélyezni kell, hogy a program felülírhassa a fájlokat.
Rayder
2014. 11. 10. - 14:08
Üdv. Először is köszi. Másodszor nekem sajnos nem működött. DataPC-Forge fájlt nem tudta a telepítő módosítani. Nem eredeti, felpatchelt változat volt. (skidrow 1.3).
Assassin's Creed: Revelations
Fejlesztő:
Ubisoft Montreal
Kiadó:
Ubisoft Entertainment
Megjelenés:
2011. november 14.
Játékmotor:
Nem ismert
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31