BÚÉK
| 524
Boldog Új Évet kívánunk minden Portál-lakónak a szerkesztőség nevében!
Ismét egy évvel öregebbek és remélhetőleg tapasztaltabbak is lettünk, de fordítások terén mindenképp gazdagabbak, ami reményeink szerint a jövő évben csak tovább fog gyarapodni.
A fordítók nem tétlenkedtek, rengeteg új és frissített fordítással gazdagodott az adatbázisunk, vagy éppen kerültek átportolásra más platformra.
Az oldal technikai fejlesztései az idei évben kicsit lelassultak, de már vannak terveink a jövő évre nézve, miket szeretnénk megvalósítani vagy jobbá tenni, hogy az mind a látogatóknak, játékosoknak könnyebbséget nyújtson az oldal használatához, mind a fordítóknak a kezelésben. Ezen fejlesztések részben a háttérfolyamatokat fogják érinteni, amit a legtöbben nem is látnak, de lesznek olyanok is, amik igyekeznek majd segíteni a fordítások használatát. A mi év végi (nem fogadalmunk csak) reményünk, hogy mind időben, mind támogatásilag sikerül mindazt megvalósítani a jövő évre, amit szeretnénk.
De az oldal nem is létezhetne a fordítók, lektorok, technikai segítők lelkes is kitartó munkája nélkül, amit szabadidejükben, munka, család és egyéb elfoglaltságok mellett űznek, mindezt ingyen, így szeretnénk megköszönni az éves munkájukat amit a játékosközösségért tesznek.
Végül, de nem utolsósorban hatalmas köszönet illeti azon játékosokat is, akik bármilyen formában támogatták a fordítókat vagy a Portált, akár kisebb támogatási összeggel, vagy csupán egy köszönőmmel.
Mi jövőre is itt leszünk!
17:48
BÚÉK
14:32
BÚÉK!
06:24
Boldog új évet kívánok nektek!
18:44
BÚÉK!
13:48
BÚÉK!
12:43
Búék mindenkinek! :)
Lets Game!
11:34
BÚÉK.
10:38
BÚÉK annak aki ma tartja
"Csak szólíts TRC-nek!"
Weboldal | Facebook
07:38
BÚÉK.
00:09
Bújjék'.