Gyűjtés az Elflock szinkronjára
| 2231
Mire mi hírt adtunk volna arról, hogy egyébként van egy ilyen lehetőség, addigra már össze is gyűlt a kitűzött összeg a demóhoz. Ennek ellenére mégis írunk erről, mivel minden további beérkező adományt a teljes játék szinkronjára fordít a fejlesztőcsapat.
Na de miről is van szó? A magyar NovaSphera Studio új és egyben első játékáról, az Elflockról. A fejlesztői leírás szerint:
Az Elflockban egy fiatal hercegnőt alakíthatsz, aki komoly kihívások elé kerül, miután egy idegen birodalom háborúval fenyegette meg a hazáját. A játékmenet ötvözi a klasszikus fejtörőket a közkedvelt szerepjátékokból is ismert elágazó, a cselekményt jelentősen befolyásoló párbeszédekkel.
Vagyis úgy tűnik egy a narratívára és a rengeteg párbeszédre alapozó programról van szó, ahol valljuk be, van létjogosultsága annak, hogy magyar szinkron is legyen hozzá. A lehetőséget pedig a fejlesztők meg is teremtették azzal, hogy az idén érkező demóhoz is készülhet egy a SzinkronSarok által, amennyiben összejön hozzá 600.000 forint. Ez azóta már sikerült, így minden további adomány már a teljes játék szinkronjára megy.
Persze ahhoz már nincs konkrét összeg megnevezve, de úgyis ez volt az első alkalom, hogy számokat is láthattunk egy szinkron gyűjtésénél, nem csak százalékokat, így pedig már hozzászokhattunk ahhoz, hogy nem lehet tudni, mi a pontos végcél.
Illetve lejjebb látható a játék előzetese, hogy el lehessen képzelni, nagyjából mire is lehet számítani.
10:54
MrDevil: Miért bizonytalan?
00:20
Szerintem megérdemelnek a fejlesztők egy esélyt, hogy elmeséljenek nekünk egy történetet.
Bizonyára sok múlik majd a demó fogadtatásán, segítsünk nekik ennyivel.
14:09
Mindenki azt csinál a pénzével amit akar de azért elég meredek egy bizonytalan játéknak demójához összedobni több százezer forintot