Alan Wake 2: Night Springs

Alan Wake 2: Night Springs

Írta: Evin

| 6365

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

A tervezettnél kicsit hosszabb idő alatt, de elkészült az Alan Wake II (vagy 2) első kiegészítőjének, a Night Springs DLC fordítása.

Alan Wake rajongók biztos tisztában vannak vele, hogy a Night Springs egy TV műsor, egy misztikus sorozat, amelyekből néhány történetet, néhány részt maga Alan wake írt még pályája kezdetén. Ha a valódi világhoz akarnám kapcsolni, azt mondanám, olyan sorozat, olyan történetekkel, mint a Homályzóna vagy a Végtelen határok.

Érdemes tisztában lenni a Remedy régebbi játékaival is, de leginkább a Control és a Quantum Break karaktereivel, mert ebben a kiegészítőben 3 Night Springs részt kapunk, 3 külön karakterrel. Nem akarom lelőni a poént, aki tudja, tudja, aki nem, majd átélheti az élményt. De az biztos, hogy az utolsó rész legvége a klasszikus kalandjátékosoknak fog nosztalgikus élményt jelenteni. (Szakadt Csöves, Suli - Revenge on School)

UI: A fordítás korábbi verzióihoz képest kivettem a magyar űő karaktereket, mert néhány helyen mégsem tudta kezelni, és még nem jöttem rá, hogy tudom úgy megoldani ezt, hogy ne nőjön meg jelentősen a telepítő mérete.

Kapcsolódó cikkek/hírek

Alan Wake 2 + DLC Evin 2025. december 24.
Alan Wake 2 Evin 2024. május 4.
Összesen 7 hozzászólás érkezett
Szivats
2024. 10. 07. - 15:51

Köszönöm.

Ádixxx
2024. 09. 14. - 10:03

Rendben értem.Köszönöm Szépen a segitséged!

Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2024. 09. 13. - 20:42

Jobbra a Kapcsolódó letöltések alatt? Nincs külön magyarítás, ahogy nincs külön DLC, mind 1 játék része, csak vagy aktív, vagy nem.

Ádixxx
2024. 09. 13. - 18:01

Honnan tudom leszedni a DLC magyaritását mert nem találom.Tudna valaki segiteni?

Crytek
2024. 09. 08. - 19:16

Na magyarítás már van , ha már eladás nincs :)

Novák Gábor
Novák Gábor
Tesztelő
2024. 09. 08. - 06:49

Köszönjük!

Anonymusx
2024. 09. 07. - 20:44

köszi

Alan Wake II
Fejlesztő:
Remedy Entertainment
Kiadó:
Epic Games
Megjelenés:
2023. október 27.
Játékmotor:
Nem ismert
Alan Wake II: Night Springs
Fejlesztő:
Remedy Entertainment
Kiadó:
Epic Games
Megjelenés:
2024. június 8.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Alan Wake II

Az Alan Wake II játék, a Night Springs és a the Lake House DLC fordítása. Deluxe kompatibilis.

| 8.78 MB | 2025. 12. 24. | Evin
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31
Epicen volt ingyen.
Doom 4 | 2026. 01. 15. - 14:03