XIII (2020) Magyarítás

XIII (2020) Magyarítás

Írta: szogyenyi

| 4737

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

A 2020-as XIII Remake bizony nem lopta be magát a játékosok szívébe és ezért az "elismerésért" a fejlesztők elég keményen meg is dolgoztak. Nem elég, hogy a megjelent verzió tele volt különféle hibákkal és nyomokban is alig emlékeztetett a Ubisoft 2002-es klasszikuséra, sokan az újragondolt látvánnyal sem voltak maradéktalanul elégedettek. Szerencsére az évek során kapott pár kisebb-nagyobb javítást a játék, így ha eredeti mivoltát nem is sikerült helyreállítaniuk, a hibáira vonatkozó csorbákat sikerült orvosolni és mára egy egészen élvezhető játékot faragtak belőle. Személy szerint én rendkívül jót szórakoztam vele, ezért is gondoltam úgy, hogy megérdemelne egy magyarítást ez a program is. Fontos kiemelni, hogy a remake-hez készült magyarítás elkészítése során semmilyen módon nem használtuk fel az eredeti verzióhoz készített fordításokat, az esetleges hasonlóságok csupán a véletlen műve!


A magyarítás elsősorban a jelenleg is elérhető GOG és Steam kiadásokhoz lett elkészítve és hozzáigazítva (ami csupán annyit jelent, hogy az 1.7.8276 (1.0) verzióval kompatibilis jelen sorok írásakor) más áruházakba és platformokra való portolás egyelőre még nincs tervben. A fordításban és a technikai akadályok legyűrésében ezúttal is istvanszabo890629 segédkezett, akinek ezúton is köszönöm a fáradozását!


Jó játékot kívánunk mindenkinek!

Összesen 6 hozzászólás érkezett
piccolo80
2024. 06. 27. - 12:25

Köszi. Nekem a régi sajnos kimaradt de most lehet pótolom ezzel a verzióval.

Thuviel
2024. 06. 26. - 13:21

Virágbolti GOG verzióval tökéletesen megy. Köszi

Szivats
2024. 06. 24. - 19:32

Engem sem érdekel különösebben, hogy őszinte legyek, de a belefektetett munkát köszönöm.

Xerato
2024. 06. 24. - 04:49

Köszönjük!

Novák Gábor
Novák Gábor
Tesztelő
2024. 06. 23. - 19:53

Köszönjük!

stibaking
2024. 06. 23. - 19:40

Köszönöm szépen!

XIII
Fejlesztő:
PlayMagic
Kiadó:
Microids
Megjelenés:
2020. november 10.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
XIII

A XIII (2020) teljes magyarítása, amely tartalmazza a játékban megjelenő összes szöveg magyarítását, beleértve a menüelemeket és a feliratozott párbeszédeket.

| 12.91 MB | 2024. 06. 23. | istvanszabo890629, szogyenyi
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31
Epicen volt ingyen.
Doom 4 | 2026. 01. 15. - 14:03