Atomic Heart

Atomic Heart

Írta: Evin

| 8472

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Az alternatív Szovjetunióban játszódó, Bioshockra hajazó megvalósítások és elképzelések már az első bemutató videókor nagyon sok játékos érdeklődését felkeltették, és elég nagy elvárásokkal várták a játék megjelenését.

Karakterünk egy KGB ügynököt, akit kivezényelnek egy létesítményhez, kivizsgálni az ottani gyanús körülményeket. Épp egy hatalmas (orosz mértékkel nézve talán csak átlagos) méretű felvonulás és ünnepség zajlik éppen, amit a központba tartó utunk során megcsodálhatunk. Ugyanakkor az is világossá válik majd, hogy itt a technika bár az 1950-es évek világát idézi, fejlettségileg a mi világunk mai szintjét is meghaladja; antigravitációs eszközök/robotok/automaták, mesterséges androidok, beszélő gépek. Ennek legfőbb oka a 30-as években felfedezett anyag, amivel olyan nagy lépést tettek a robotika területén, hogy végül szuperhatalommá vált az ország. Miután nem épp a megszokott módon fogadnak minket a célállomáson, lezuhanásunk után, máris indulhatunk felgöngyölíteni az ügyet, és legyűrni az utunkba álló robotokat, egyik kezünkben lőfegyverrel, másikban a képességeket adó eszközünkkel (pl elektromos sokk), akárcsak a Bioshockban.

De hogy értsük is a történetet, ne csak menjünk előre, Ateszkoma, Talerian Tales és Ragnar Vapeking elkészítette a játék fordítását is. Fontos megjegyezni, hogy a fordítás jelenleg béta állapotban leledzik, így a készítők epekedve várják a hibajelentéseket, az esetlegesen angolul megjelenő részekről, az alábbi címre, hogy mielőbb javítva legyen mind és végleges kiadássá avanzsálhasson a fordítás: ateszkoma94[kukac]gmail[pont]com



Kapcsolódó cikkek/hírek

Atomic Heart frissítés Evin 2024. április 16.
Összesen 36 hozzászólás érkezett
Cassio1987
2024. 04. 13. - 13:51

köszönöm szépen :)

lednug
2024. 01. 28. - 13:56

Üdvözletem mindenkinek!

Minden tiszteletem és hálám Ateszkomának a munkájáért. Régóta használom kiváló fordításait. Talán ezért is találtam szokatlannak ezt a hiányosan kiadott fordítást. Egy átlagos mezei gamer vagyok. A nyelvi, technikai nehézségekhez nem értek. Gondoltam, hogy ez nem egy egyszerűen fordítható játék, már csak a szövegkörnyezetéből adódóan is. Csodálkoztam, hogy valaki egyáltalán bevállalta. Hozzászólásomban tényleg nem kritizálni akartam a fordítást, csak érdeklődni szerettem volna, hogy nem merült feledésbe a játék teljes magyarítása. Azt nem tudom, hogy az új DLC mennyire hiányos (ott még nem tartok). Az alapjátékban a számítógépes hálózaton olvasható levelezés, a halottakal folytatott párbeszédek és a "csirperekben" lévő szövegek nagy részének a fordításával van probléma. Piko te talán át-siklottál ezek felett. Szerintem a játék "feelingjének" fontos részei.

piko
2024. 01. 27. - 22:30

lednug: nem az új DLC szövegeiben maradtak angol sorok?

Én is játszottam a játékkal még a magyarítás megjelenésekor, és egyetlen angol sorral sem találkoztam.

Ateszkoma
Ateszkoma
Senior fordító
2024. 01. 27. - 21:38

A következő frissítés majd a 2. dlc szövegeivel fog érkezni.

Ez a hol magyar, hol angol megjelenés azért van, mert a játék szereti ugyanazt a mondatot többször felhasználni (tehát ami megjelenik egy sztoriközpontú párbeszédben, jóeséllyel ugyanaz megjelenik egy NPC beszélgetés során is, de akár a főhős is mondhatja egy nagyon specifikus helyzetben. És apropó specifikus; vannak random vagy nagyon specifikus párbeszédek/mondatok is, amikhez jókor kell lenni a jó helyen. Ha erre mind megpróbálnék rájönni -hobbifordítóként szóba se állnak velem a fejlesztők- úgy még az alapjáték fordítása se lenne elérhető, nemhogy az első kiegészítőé.

A tesztelés más kérdés, mivel a tesztelős körömnek nincs meg a játék se Steamen, se MS boltba (gamepass), én pedig nem kötelezhetek senkit sem a megvételére, így én teszteltem egyedül. És amiket a három végigjátszásom alatt láttam és tapasztaltam, azt a 60-70 százalékot túlzónak tartom, de nem véletlenül van kiemelve, hogy még béta állapotú. Ahogy az sem, hogy több szem többet lát. :)

lednug
2024. 01. 25. - 15:22

Örök hála a fordítóknak!

Várható a közeljövőben valamilyen frissítés a sok angolul maradt szöveg fordítására? Nem kötözködni akarok de ilyen 60-70 %- os magyarítást régebben senki nem adott ki. Játszható, érthető a játék lényege de gyakran bosszantó a sok fordítatlan szöveg. Sokszor egy adott szövegrészen belül is van, hogy csak az utolsó mondat van fordítva. Kértétek, hogy küldjük be a problémás részeket de ennyi hibát ha az ember egy végigjátszás közben élvezni is szeretné a játékot, képtelenség rögzíteni. Ide verbuválni kellet volna egy tesztelő csapatot aki szívesen foglalkozik ilyesmivel. Öreg játékos vagyok. Szerintem ez a game mind sztorijával mind látványvilágával kiemelkedö alkotás. Megérdemelne egy teljes, nem félbehagyott fordítást.

B. Chri$
2023. 11. 23. - 00:38

"Fontos megjegyezni, hogy a fordítás jelenleg béta állapotban leledzik" ...oké, én voltam hülye, elnézést kérek. Legközelebb olvasnom sem ártana... XD

B. Chri$
2023. 11. 23. - 00:36

Tegnap megvettem a Steam-es verziót, de nálam valami nagyon nem okés a magyarítással. Rengeteg az angolul maradt szöveg, sokszor még egy mondatokon belül is váltakozik a két nyelv. Az eddig látottak alapján ez olyan 60%-os fordításnak tűnik, amit kizártnak tartok, hogy így lett volna feltöltve, szóval olyan lehet, hogy esetleg valami frissítés zavar be? Valaki találkozott már ezzel a problémával?

Riccs89
2023. 11. 15. - 13:10

Nagyon szépen köszönjük.

A Game Pass verziót is!

MrDevil
2023. 11. 12. - 20:21

Az egyik legjobban várt magyarítás volt, köszönöm szépen, szuperek vagytok!

Ateszkoma
Ateszkoma
Senior fordító
2023. 11. 12. - 16:35

@Thuviel

Akkor ezt benéztem, bocsánat!


@mindenki

Már tölthető a Microsoft Store verzió telepítője!

tubusz1
2023. 11. 12. - 15:19

Sziasztok!

Gamepassos megoldásnak én is örülnék.

Remélem meg lehet oldani.

Köszönöm a magyarítást és a sok munkát!

Thuviel
2023. 11. 12. - 09:19

@Ateszkoma

Nem a játékban találtam hibát, hanem a cikkben :)

És Ctrl+C+V-ztem :)

De jót nevettem köszi:)


Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2023. 11. 12. - 08:22

Thuviel: Köszi, javítva.

Ateszkoma
Ateszkoma
Senior fordító
2023. 11. 11. - 21:52

@Thuviel

Szólni ne, hanem inkább írj a fenti emailcímre a fent megadott hibajelentési módszerek egyikével, ugyanis a bepötyögésnek megvan az a vicces hozadéka, hogy rosszul írod le (ahogy ez most is megtörtént) és ezzel csak a saját idődet fecséreled el. Az idézőjelek közti szövegnek pontosan egyeznie kell a fordításban lévővel, máskülönben a segítőszándékkal nem tudunk mit kezdeni.


@mindenki

Jelentem, már van gamepass hozzáférésem! Nagyon köszönöm a felajánlásokat!

Thuviel
2023. 11. 11. - 17:48

Nem nagy ügy, csak szólok:

"amit a központba tartó utunk során megcsinálhatunk."

Csodálhatunk?

ducimarci1222
2023. 11. 10. - 19:43

Köszönöm szépen!


🦑 🦐 🦞 🦀 🐡 🐠 🐟 🐬 🐳 🐋 🦈

Ateszkoma
Ateszkoma
Senior fordító
2023. 11. 08. - 16:51

Nincs gamepass előfizetésem, de ha valaki megosztaná velem az övét, akkor írjon a fenti emailcímre és rá tudnék nézni.

Nem ígérek semmit, mert az ottani verziókról fordításilag csak rosszat hallottam.

LuciFritz
2023. 11. 08. - 15:19

Köszönjük!

Most már csak azt kell figyelni hogy mikor lesz jó akció. :)

Riccs89
2023. 11. 07. - 23:45

Sziasztok! :)

Meg tudnátok oldani, hogy Game Pass verzióra is lehessen telepíteni?

Köszi előre is :)

LaciFiaLaci
2023. 11. 07. - 18:17

Sziasztok!


Először is, köszönjük szépen a fordítást, már nagyon vártam! 😁

Másodszor, a Game Pass-es verzióval kompatibilis a magyarítás?

DreamLord
2023. 11. 07. - 17:56

Köszönjük!

warg
warg
Moderátor
2023. 11. 07. - 17:36

Gratulálok! :)


https://www.gamekapocs.hu/tag/warg8/blog/12006/linux_mar_nem_csak_tech_zseniknek

Ateszkoma
Ateszkoma
Senior fordító
2023. 11. 07. - 16:30

@János Völfinger

Az első DLC valamikor később fog bekerülni, a fordításához érdemben most fogunk neki kezdeni. Érdemes lesz szemmel tartani az állapotsávot. :)

FEARka
FEARka
Moderátor
2023. 11. 07. - 15:40

A játékból tudtommal nincs rendes tört változat. Ami elérhető az a játék kiadása előtt kiszivárgott fejlesztői változat, ami tele van hibákkal.

MoonBlade
2023. 11. 07. - 15:19

Köszönöm a forditást . Valaki meg tudná mondani hogy miért nem engedi telepiteni a Honositást? Tört verziót töltöttem le, (FitGirl) és hiába választom ki a játék fő menüjét nem engedi hogy rányomjak a telepités gombra . A verzio számot nem tudom , de a feltöltés ideje az 02.20. Előre is köszi a választ.

Doom 4
2023. 11. 07. - 14:47

Ez csak az alapjáték.

Anonymusx
2023. 11. 07. - 12:26

Köszi

Szivats
2023. 11. 07. - 11:30

Köszönöm.

János Völfinger
2023. 11. 07. - 10:57

Köszönjük a munkát.

Az időközben kiadott Annihilation DLC magyarosítását is tartalmazza?


Bocs a kérdésért, csak ezt nem írtátok le (Vagy csak én nem találom aztat a részt :D).

Xerato
2023. 11. 07. - 02:37

Köszönjük szépen a munkátokat!

Ragnar Vapeking
Ragnar Vapeking
Fordító
2023. 11. 06. - 23:09

Jó szórakozást hozzá! :)

stibaking
2023. 11. 06. - 22:54

Köszönöm a munkátokat!

De4dKn!ght
2023. 11. 06. - 22:39

Köszönjük szépen! :)


Lets Game!

De4dKn!ght
2023. 11. 06. - 22:39

Köszönjük szépen! :)


Lets Game!

yeahunter007
2023. 11. 06. - 21:21

Köszönjük a kitartó munkátokat. 👊

chris0000
2023. 11. 06. - 20:57

Zseniális, thx a csapatnak!

Atomic Heart
Fejlesztő:
Mundfish
Kiadó:
Focus Entertainment
Megjelenés:
2023. február 21.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Atomic Heart

Az alapjátékon túl tartalmazza a következő kiegészítők fordítását:

  • Annihilation Instinct
  • Lost in Limbo
  • Enchancements under the sea
| 42.25 MB | 2025. 09. 11. | Ateszkoma, Ragnar Vapeking, TelerianTales
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31