Crying Suns - Last Orders

Crying Suns - Last Orders

Írta: Zeuretryn

| 2427

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Három évvel a megjelenés után a Crying Suns megkapta a 'végső' frissítését, a Last Orders-t.

A frissítést két új frakcióval egészíti ki a játék világát:

- A Prag Mah - kíméletlen birodalmi bírák és hóhérok

- A Phalanx - halálos zsoldosok

Emellett, amit a frissítés hozott még nekünk:

Új játszható csatahajókat és szaktiszteket a létező frakciókhoz.

Új csatatéri objektumok és események.

Új teljesítmények.

S számos egyéb javítás.


A fordítást ez annyiban érintette, hogy bekerült elég sok új szöveg is a játékba. Sőt a régebbiekben is javítgattak ezt az, legyen akár csak 1 space - ezt mind össze kellett hasonlítani, mert eltérésnek érzékelte az összehasonlítás. Valahol 1500 és 2000 között lehetett az új sorok száma. De szerencsére sikerült a végére érni ennek is, így ismét neki lehet vágni az űr végtelenjének!


A technikai segítségért FEARka-t illeti köszönet, nélküle még nagyon sokáig elhúzódott volna ez a frissítés.

Kapcsolódó cikkek/hírek

Crying Suns Zeuretryn 2022. március 7.
Összesen 12 hozzászólás érkezett
Zeuretryn
Zeuretryn
Senior fordító
2023. 07. 26. - 10:00

Köszi, de volt mentésem, és azóta belefutottam még pár helyen ebbe a hibába. S szerencsére sikerült bogármentesíteni. Ha leszeditek az új telepítőt, többé már nem szabadna ilyesmibe belefutni.

Ezen felül pár apró elírás, félrefordítás, kilógó szöveg is javítva lett.

Anonymusx
2023. 07. 23. - 15:14

Zeuretryn: ja most nekem is előjött egy hasonló. viszont átváltottam másik nyelvre, játékon belül, de akkor is marad a hiba. ha kell mentés tudok róla küldeni.

Zeuretryn
Zeuretryn
Senior fordító
2023. 07. 21. - 20:42

Ha sikerül megmenteni, szerintem akkor jött volna elő a hiba.


Úgy néz ki (90% egyelőre), hogy csak akkor jelentkezik a hiba, ha új tiszt csatlakozna hozzánk (de nem mindenhol, kb 4-6 ilyen esemény lehet, a többinél jó). Elvileg sikerült kiszűrni, mi okozza - úgy néz ki egy ilyen azonosító kisbetűsről véletlen nagybetűsre cserélése pár helyen a felelős ezért. Jelenleg ezt tesztelem majd, csak nagyon ritkán dob fel ilyen eseményt, eddig legalábbis. S találtam pár elírást, hibát, félrefordítást stb. Jövő héten próbálok végezni vele.

Anonymusx
2023. 07. 21. - 19:21

Én is belekezdtem egy pár napja, steames verzióba, hibával még nem találkoztam, pedig sokat haladtam.

Volt nekem is ilyen vonóhorgas jelenetem, én azt választottam h sugarat csinálom meg, nem sikerült a sugárral megmenetenem, de semmi probléma nem jött elő,

Zeuretryn
Zeuretryn
Senior fordító
2023. 07. 16. - 18:28

Egy tippem van ezek alapján, mert így a kettőből következtetve, olyan, minta akkor akadna be valaki, mikor egy lehetséges új tag csatlakozhatna hozzánk. Első körben erre gyanakodnék. De, ha belefutsz még ilyenbe és majd megírnád, azt megköszönném, mert az van beigazolná vagy adna még támpontot az azonosításhoz. Addig viszont errefelé kutakodom.

Remélem hamar meglesz a hiba, s akkor még élvezhetőbb lesz utána. (:

9xXCrowXx9
2023. 07. 16. - 17:23

Hát, igazából most amelyekre emlékszem meg akadás szempontjából:

-Amikor valaki egy mentő kabinban van és ara kér hogy segítsünk és lehet választani hogy a gravitációs sugarat csináljuk meg vagy hogy valamelyik tisztünk a ki ért hozzá az repüljön ki segíteni és miután meg történt a választás még van egy kis szöveg de utána meg semmi és nem lehet semmit csinálni mert ha kilépek és visza akkor is úgy marad vagy újra kezdi ezt a részt de a végén ugyan úgy be fagy.

Most erre emlékszem mert ez ma pl 3-szór is meg volt de vannak más ilyen részek ha majd lesz akkor írok.

Köszönöm a vissza jelzést, és a magyarítás mert amúgy meg nagyon élvezhető így a játék. :)

Zeuretryn
Zeuretryn
Senior fordító
2023. 07. 16. - 15:01

Helló! Utána nézek. (most egy óra játék után nekem is megakadt egyszer - látszik a párbeszéd, de nem tudok továbbkattintani). - Amikor egy zsoldos csatlakozott volna hozzánk.

Hát bármikor ilyen megakadást tapasztalsz, és annak a szövegnek a pontos részletét le tudnád írni, ahol jelentkezett, az segítene azonosítani a problémát.

Mert teszt alatt nem jelentkezett ilyen - most is csak hosszabb játék után. S fogalmam sincsen mit kellene keresnem.

9xXCrowXx9
2023. 07. 16. - 10:09

Hello, szeretnék egy kis segítséget kérni, meg vettem a Steam-en a játékot de vannak olyan részek a játékba amikor egyszerűen nem tudok tovább menni mert nem enged csinálni semmit viszont ugyan úgy mozog például a háttér. ilyenkor mindig újra kell indítanom de valamikor később meg megint ez tőrténik

Zsombi1995
2023. 07. 14. - 23:06

Köszönöm szépen a fordítást :-)

stibaking
2023. 07. 14. - 22:57

Köszönöm szépen!

ZéBé
ZéBé
Moderátor
2023. 07. 14. - 20:13

Ó, milyen jó kis játék ez! Lehet ránézek majd később, ha ekkorát frissült. Meg azért is, hogy ránézzek a felkiáltójelekre :D


Az életben a legjobb dolgokhoz leginkább türelemre van szükség.

Anonymusx
2023. 07. 14. - 18:11

köszi

Crying Suns
Fejlesztő:
Alt Shift
Kiadó:
Humble Bundle
Humble Games
Megjelenés:
2019. szeptember 18.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Crying Suns

A Crying Suns játék teljes fordítása. (Last Order frissítéshez igazítva)

| 4.49 MB | 2023. 07. 26. | Zeuretryn
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31
Epicen volt ingyen.
Doom 4 | 2026. 01. 15. - 14:03