The Callisto Protocol

The Callisto Protocol

Írta: Evin

| 10310

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

A The Callisto Protocol játék mögött az a Glen Schofield áll, akinek annak idején a Dead Space játékot köszönhettük. Nem is olyan nehéz egyébként párhuzamot találni a játékmenet, az elemek megjelenítési módjai (életerő, holografikus felületek...) vagy a történet sorai között.

A történet szerint társunkkal egy teherhajón szállítunk éppen bizalmas jellegű rakományt a Jupiter egyik holdjáról a másikra, mikor hívatlanul a fedélzetre száll egy kisebb terrorista csoport, aminek következtében elveszítik a hajó feletti uralmat és a Jupiter holdjára, a Callistóra zuhannak. Társunktól itt könnyes búcsút kell vennünk, minket pedig akaratunk ellenére az itt található Black Iron börtönbe visznek, egyelőre ismeretlen indokkal.

A megjelenéskor nem mindenki volt elragadtatva a játék állapotától és a játékmechanikától, de azóta már jó sok javítás és plusz tartalom érkezett, hogy talán azt mondhassuk, jó játék lett. A történet nem túl csavaros, a játékmenet azért néha tud kihívások elé állítani és akinek van alá vasa, nagyon szép látványban lehet része.

A fordítás sok helyet igényel, ha HDD-n van a játék, némileg több időbe fog telni, mint SSD-n (ez utóbbi azért erősen javasolt a játék alá), illetve a telepítés után van még egy szükségszerű manuális lépés, így mindenki olvassa át rendesen a telepítési leírásokat és nézze át a mellékelt képeket!


A fordítás technikai háttere, rizsa és köszönet

A fordítás azon projektek egyike, ami nagyon egyszerű lehetett volna és gyors, de a sors máshogy hozta, mivel a játék technikai úttörő, ha mondhatjuk némi túlzással. A szövegeket alig pár nappal a megjelenés után ki lehetett nyerni, de visszatenni nem. Ennek legfőbb oka, hogy bár Unreal Engine 4 fut alatta, amihez már jó pár program létezik, Unreal Engine 5-ös elemeket tartalmaz, és ebbe beletartozik a fájlok tárolásának formátuma is. Erre már született ideiglenesen működő és teljesen zsákutcába futott megoldás is, így részben emiatt is csak most kerül publikálásra a fordítás, annak ellenére, hogy a megjelenést követő olyan 2. hétre már szinte teljesen elkészült.

Ott volt a másik hátráltató tényező, hogy ha vissza is tudom tenni, mivel a játék még jelenleg sem forog úgymond "közkézen" és csak eredeti példánya szerezhető be, az árát pedig a játék tartalmához képest túlzónak tartottam, nehéz lett volna tesztelni, hogy minden jól és egyáltalán megjelenik-e, vagy visszajelzés esetén bármi hasznosat mondani a játékosnak, miért nem jó nála a fordítás, vagy mit próbáljon ki. Arról már nem is beszélve, hogy elég sűrűn van frissítés a játékhoz, amikhez mindig hozzá kell igazítani a fordítást. Ez a publikálás is pár napot csúszott az eredeti tervekhez képest, mert nemrég jött ki a Riot mode, ami újabb szövegeket is hozott.

Miután a technikai akadályok megbízható módszerrel elhárultak, már csak egy játszható példány hiányzott. És itt szeretném hivatalosan is megragadni az alkalmat, és megköszönni Őrködő támogatását, amivel meg tudtam vásárolni a játék minden DLC-t magában foglaló (majd ahogy folyamatosan adják ki a fejlesztők) kiadását, ezáltal biztosítva a fent is említett támogatási lehetőséget a részemről és a frissítések lekövetését. Enélkül nem biztos, hogy már most kikerült volna ez a fordítás. (Csak zárójelben jegyzem meg, a Dead Space Remake fordítása is ilyen helyzetben van, és szintén ilyen támogatással valósul meg, de az nem 1 embernek köszönhető, hanem aki az elmúlt 2-3 évben bármilyen támogatással segítette a munkámat!)

Fontos megemlítenem, hogy mivel csak most jött ki, a Riot mode még nincs igazán tesztelve, de elvileg teljesen le van fordítva! De ha bármilyen hibát vagy elírást találtok akár a fő játékban is, az elérhetőségeimen lehet jelezni, és a következő frissítésbe bekerül majd. Illetve köszönöm ScomComputers-nek az alapjáték tesztelését.


A PS4-es kiadás is elérhető a letöltések alatt.

Bemutató videó a játék elejéről (mivel korhatáros érthető módon, úgyis csak a YT-on nézhető meg)

v1.02 (június 5): Frissült az Epic támogatással.

Összesen 39 hozzászólás érkezett
Alforever
2024. 08. 30. - 20:30

Letöltöttem újra felraktam beállítottam. Elsőre magyar lett. Köszi Cyrus! Már kezdtem feladni.:XD

Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2024. 08. 30. - 08:40

A fordítás telepítését követően van egy doksi amit ha pontosan elolvasol és követed a benne leírtakat akkor működnie kell.

Nem elég csak azt bepipálni, még a -fileopenlog szöveget is be kell írni/másolni az alatta lévő szövegmezőbe.

Javaslom a doksi figyelmes elolvasását mert valószínű kimaradtak lépések.


Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

Alforever
2024. 08. 30. - 01:26

Epic verzó van meg nekem. Be pipáltam a Additional Command Line Arguments-t de mikor indítom a játékot nincs az options language-nél magyar felirat amire állithatnám. Minden angol maradt a játékban is. Szerinted mi lehet a gond?

Zsombi1995
2024. 08. 19. - 15:41

Köszönöm szépen a fordítást :-)

stibaking
2023. 06. 24. - 10:13

Köszönöm a magyarítást!

ducimarci1222
2023. 06. 24. - 08:57

Hatalmas köszönet!


🦑 🦐 🦞 🦀 🐡 🐠 🐟 🐬 🐳 🐋 🦈

GaPetya
2023. 06. 11. - 23:50

Nagy köszönet a fordításért! Nálam is tökéletes az Epic-es verzió.

laszlodomokos
2023. 06. 07. - 20:14

Hatalmas Köszönet! Epices verzió, semmi probléma.

Phoenix_Thor
2023. 06. 06. - 19:33

Epices verzióval nekem tökéletesen működik ! Köszönöm !

Crytek
2023. 05. 31. - 15:55

Traktorrider: Most probálják meg összehozni az epices verziót is.. Türelem. Jelenleg csak a steamessel tökéletes

Traktorrider
2023. 05. 30. - 18:49

Az utolsó a hang az okés. Az első kettő magyarra állítva nem magyar. Gondolom cseh, szlovák vagy lengyel lehet én nem tudom. A menü magyar.

Traktorrider
2023. 05. 30. - 18:27

Sajna nálam nem jó. Epic-es verzio. A menü magyar,de a dialógusok valamilyen csehszlovák vagy milyen nyelven fuit és nem is lehet magyart választani. :(

Traktorrider
2023. 05. 30. - 16:13

27 euróért megkaparintottam az epic-es verziót. Remélem működni fog vele. Azért a steam 60 euro kicsit erős.

lacielvtars
2023. 05. 30. - 14:14

Evin, ilyenben én is nagyon szívesen segítek

itt nem tudok privát üzenetet küldeni neked?

Lawnmowerman
2023. 05. 29. - 20:41

Nincs várom a mail-t.

Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2023. 05. 29. - 20:09

Discordod nincs? Ott talán gyorsabb lenne a kommunikáció, a profilom alatt megtalálod az elérhetőségem.

Ha nincs, akkor majd írok e-mailt.

Lawnmowerman
2023. 05. 29. - 14:24

Üdv.

Evin, ha felveszed velem a kapcsolatot tudok segíteni a probléma megoldásában.

[email protected]

Köszönöm.

laszlodomokos
2023. 05. 29. - 13:29

Köszönöm! Gondoltam, hogy megveszem az Epicen(Most olcsóbb 3000Ft-tal mint a Steam)

De magyarítás nélkül nincs értelme. A 22 GB- os file-t pedig nem tudom hová tudnám feltölteni, hogy megnézhesd.

Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2023. 05. 29. - 13:01

A játék megjelenésekor használtam. DE, ha újra meg tudom, minden frissítésnél meg kellene, ami kérdéses, hogy hányszor fogják szó nélkül engedni.

laszlodomokos
2023. 05. 29. - 11:49

Hali Evin!

Az Epic-es verzióhoz a „refundot” nem lehet felhasználni ellenőrzésre?

Használtam a refundot az Epicen többször is és gyakorlatilag azonnal megtörtént a visszatérítés.

joss68
2023. 05. 28. - 22:54

kb 2 órát települt steam decken sdkártyára!

Valószinüleg jó lessu különben hamarabb meg lett volna!

De működik, köszönöm!

Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2023. 05. 28. - 22:29

joss68

Csak PC-n volt tesztelve. A telepítés befejezéséig az alapjáték + 26GB kell, hogy legyen a mérete, utána felszabadul a lefoglalt terület. Nem ismerem a hardver paramétereit, így megsaccolni sem, mennyi idő ott a normális.

chris0000
2023. 05. 28. - 22:02

Hi. A leírásod alapján de jó, hogy megtudott valósulni ez a projekt is. Köszönjük!

joss68
2023. 05. 28. - 20:49

Lehet lassú az sd kártya amire települ, tehát nem a belső ssd-re tettem a játékot...

joss68
2023. 05. 28. - 20:48

Sziasztok!

Az normális hogy már több mint fél órája fut a magyaritás telepitője?

Mekkora lesz a végleges mappaméret mert folyamatosan nézem és azért nem álltam le vele mert lassa de nővekvő méretet mutat...Most éppen 79.4Gb (Steam deck-en telepitem asztali módbol)

Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2023. 05. 28. - 19:46

Akkor sajnos az Epices verzió fájlja nélkül, ami 22GB, nem tudok Epic kompatibilis fordítást csinálni.

Anonymusx
2023. 05. 28. - 19:37

köszi

RYD3R23
2023. 05. 28. - 18:40

Helló. Először is köszönöm a magyarítást. Nekem eredeti epic games-es verzió van. A beállítások után a menü magyar, viszont játékon belül a feliratok lengyel vagy valami hasonló nyelven jelennek meg.

Hunterco
2023. 05. 28. - 17:47

Köszönöm! Tökéletesen működik az új verzióval.

Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2023. 05. 28. - 17:01

Akinek problémája volt a telepítéssel, próbálja ki az új, 1.01-es verziót!

makainorbert396
2023. 05. 28. - 14:30

Nálam is gond van. Előre írnám eredeti játék steames verzió semmi dlc. Frissen letöltés után akartam telepíteni a magyarítást de megszakad a magyaritás ezel a hiba üzenettel: Nem sikerült a fájl módosítása, talán rossz verzió vagy már tartalmazza a fordítást: pakchunk0-WindowsNoEditor.utoc

De a legfurább hogy ezután az üzenet után viszont ki írta hogy a magyaritás telepítésé megtörtént. Mondom okés akkor hátha mégis megy. De pontosan az van velem is mint Hunterco kollegával is hogy ki kresel a játék és pontosan ugyan ezeket az hiba üzeneteket írja ki. A módosítást is elvégeztem ami a leírásban volt vagyis be írtam ezt: -fileopenlog

Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2023. 05. 28. - 14:29

Ok, már tudom én is reprodukálni, megnézem, miért nem csinálta eddig.

Kanwulf1986
2023. 05. 28. - 14:15

Igen,megcsináltam, ugyanúgy crashel indítás után. Most letöltöm újra aztán megpróbálom megint :)

Hunterco
2023. 05. 28. - 14:14

A manuális beállítással és nélküle is próbáltam elindítani.

Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2023. 05. 28. - 14:10

És megcsináltad a manuális beállítást is, amit a telepítés végén megnyíló leírás taglal?

Kanwulf1986
2023. 05. 28. - 14:09

Szia!


Köszönjük szépen a fordítást! Sajnos nálam is ugyanez a probléma mint a kollégánál, (eredeti Steames game). A játék mappája 72,4 gb nálam, gondolom jóval nagyobbnak kellene lennie a magyarítás mérete alapján.

Hunterco
2023. 05. 28. - 14:08

Igen, Steames. Legújabb verzió. Nincs DLC. 77 GB

Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2023. 05. 28. - 14:01

Melyik bolti kiadás? Naprakész? Mekkora a játék mappája (77GB körül kell lennie)?

Hunterco
2023. 05. 28. - 13:50

Szia! A magyarítás telepítettem, de a játék indítás után hibával lép ki.

Unhandled Exception: EXCEPTION_ACCESS_VIOLATION writing address 0x000000007493b000


vcruntime140

TheCallistoProtocol_Win64_Shipping

TheCallistoProtocol_Win64_Shipping

TheCallistoProtocol_Win64_Shipping

TheCallistoProtocol_Win64_Shipping

kernel32

ntdll

The Callisto Protocol
Fejlesztő:
Striking Distance Studios
Kiadó:
Krafton
Megjelenés:
2022. december 2.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
The Callisto Protocol

A játék teljes fordítása, ami csak és kizárólag a 2023.06.29-én kiadott Steam és Epic kiadással kompatibilis. Tartalmazza az összes DLC fordítását.

| 2.03 MB | 2024. 08. 25. | Evin
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31