Industria

Industria

Írta: Evin

| 3421

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Indie fejlesztők játékához képest egész jó az Industria, ám még sem ér fel oda, ahova szerettek volna eljutni.

Kelet-Berlinben járunk, a berlini fal lebontásának idején. Nem csoda, hogy elég zavaros idők járnak. Főhősünk, Nora Sohlheim, telefonhívást kap Waltertől, aki arról tájékoztatja, hogy valamilyen probléma lépett fel. Egyből a közeli kutatóintézetbe is sietünk, de mire odaérünk Walter már eltűnt, és a gépek mennek. Miközben Waltert próbáljuk megtalálni, a gép elragad minket, és egy teljesen más, kissé romos világban találjuk magunkat. Az biztos, hogy ez már nem Berlin. Útnak indulunk, hogy Walter nyomára bukkanjunk, és kiderítsük, mi történt vele, és hol vagyunk, miközben különféle robotok igyekeznek az életünkre törni.

Sajnos nem lehet a játékról szuperlatívuszokban beszélni, mert bár a téma felvetése elég érdekes, és sok minden kihozható belőle, a játék technikailag nem áll a helyzet magaslatán; a területek megvalósításának egyszerűsége nem indokolja a nagy gépigényt, a fegyverek és a harcok nagyon egyszerűek, a pályák fapadosak.

Azonban egyes robotok- és pályarészek kidolgozása, talán a Bioshock vagy más jól sikerült retró-jellegű játék miatt, így is felkeltheti egyesek érdeklődését, és talán elég csak a játék által átadott hangulat ahhoz, hogy minden hibája ellenére úgy vélje, ez egy igenis jó játék. Nekik készült most el NightVison és Tóth András közreműködésével a játék fordítása, hogy semmiről se maradjanak le a kaland során.

Összesen 4 hozzászólás érkezett
Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2022. 12. 14. - 09:44

Köszönjük!


Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

Novák Gábor
Novák Gábor
Tesztelő
2022. 11. 30. - 18:15

Köszönjük!

Anonymusx
2022. 11. 28. - 11:44

köszi

stibaking
2022. 11. 27. - 22:29

Köszönöm a munkátokat!

Industria
Fejlesztő:
Bleakmill
Kiadó:
Headup Games
Megjelenés:
2021. szeptember 30.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Industria

Az Industria játék fordítása.

| 1.54 MB | 2024. 05. 01. | NightVison
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31