A Plague Tale Requiem

A Plague Tale Requiem

Írta: Evin

| 7495

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Ha a patkányhordákból még nem lett elegünk az első részben, most újra dőzsölhetünk bennük.

6 hónap telt el az első rész eseményei óta. (Érdemes tehát az A Plague Tale: Innocence játékkal ismerkednünk, ha még nem tettük meg, melynek fordítása is elérhető az oldalunkról.) Továbbra is tombol a patkány-pestis, és a már megismert testvérpár követhetjük tovább útjukon. Hugo betegségére keressük a gyógyírt, miközben megmutatkozik a fiktív 14. század brutális világa, és talán nem is a patkányok jelentik számunkra a legnagyobb fenyegetést.

Akinek tetszett az első rész, valószínűleg éppoly jól fog szórakozni most is, amin nem csorbíthat immáron a nyelvi akadály sem. Ahogy korábban is írtuk, az első részhez évekkel ezelőtt elkészült már a fordítás, és immáron ez a második rész sem árválkodik honosítás nélkül.

A NightVison által összeverbuvált fordítócsapat (Kiss Alexandra, Gyurmi91, Földváry András, Kovács Dániel, KiKiHUN, Smile4evvil, W4rg, Bacsó Alfréd, Gácsi Gábor, Takács Zsuzsanna, Tóth Anett, Tóth András, Bérces Tamás) alig 1 hónap alatt hozta tető alá a fordítást és a tesztelést, ám ha mégis hiba kerülne felszínre a játék során, azt a telepítőben megadott elérhetőségeken megtehetitek, segítve ezzel a fordítás tökéletesítését.

A fordítás hibátlan megjelenéséhez javasolt a játék jelenleg legfrissebb kiadása, illetve egy új játék kezdése.

Kapcsolódó cikkek/hírek

A Plague Tale Requiem fordító kerestetik Evin 2022. október 29.
Összesen 31 hozzászólás érkezett
Zsombi1995
2024. 01. 25. - 21:39

Köszönöm szépen a fordítást :-)

RAYEN82
2023. 01. 14. - 22:43

Nagyon jó lett a magyarítás, köszönöm a munkátokat!

NJL
NJL
2022. 12. 17. - 06:55

Köszönjük a gamer társadalom nevében!

tzoli79
2022. 12. 10. - 23:52

Szia! Nagyon jó hír, Epic-en most akciós és megvettem. Mégegyszer köszönöm, nagyon jók vagytok!

NightVison
NightVison
Senior fordító
2022. 12. 10. - 07:53

Szia! Persze!

tzoli79
2022. 12. 08. - 22:27

Köszönöm! Epic Store-os verzióval is működik?

ébrenjáró
2022. 12. 02. - 14:22

Köszönöm! :)

Novák Gábor
Novák Gábor
Tesztelő
2022. 11. 30. - 18:15

Köszönjük!

Imi1
2022. 11. 29. - 21:27

Köszönjük szépen!

NightVison
NightVison
Senior fordító
2022. 11. 29. - 20:48

Használjátok egészséggel :)

Chrysti
2022. 11. 29. - 20:45

1000 hála :)

Kanwulf1986
2022. 11. 27. - 16:05

Köszönet érte! :)

Csernus
2022. 11. 25. - 16:47

Bakker srácok. hihetetlenek vagytok. Köszönjük szépen. :)

eipe
2022. 11. 24. - 10:50

Sziasztok !

Nagyon szépen köszönjük a munkátokat !

warg
warg
Moderátor
2022. 11. 24. - 09:28

Jó látni, hogy egyre több Windows Store verzióval is működnek a fordítások. :-)


https://www.gamekapocs.hu/tag/warg8/blog/12006/linux_mar_nem_csak_tech_zseniknek

rodika
2022. 11. 23. - 23:49

ne már ! úristen

NightVison
NightVison
Senior fordító
2022. 11. 23. - 21:12

Örülünk, hogy mindenki elégedett :)

Mr. K
2022. 11. 23. - 18:27

A Windows Store verzió tesztelve, tökéletes! Köszönöm a munkátokat!

Anonymusx
2022. 11. 23. - 15:36

köszi

zakkant88
2022. 11. 23. - 12:19

Én is köszönöm a magyarítást, és a fordítók, tesztelők lelkes munkáját.

Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2022. 11. 23. - 12:09

Gratula a gyors munkához, köszönjük! 👍


Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

xBoriszx
2022. 11. 23. - 10:12

Köszönöm szépen a segítséget és a munkát!

NightVison
NightVison
Senior fordító
2022. 11. 23. - 10:03

Elvileg működik ott is persze.

xBoriszx
2022. 11. 23. - 09:21

Hlo! Epic verzioval kompatibilis lehet? Esetleg próbálta valaki? (Akcios most Epic gameson). Köszi

Hirvadhor
Hirvadhor
Senior fordító
2022. 11. 23. - 08:10

Köszönjük szépen! Az első részt is imádtam! :)

vasek33
2022. 11. 23. - 01:36

Hatalmas köszönet Nektek a szupergyors munkátokért, amiért ilyen rövid idő alatt elkészítettétek a magyarítását ennek a remek (sötét középkorban játszódó) játéknak!! Rajtam rengeteget segítettetek az áldozatos munkátokkal!! Még egyszer: Köszönöm szépen a Csapatnak!!

Hayako
2022. 11. 23. - 01:21

Köszönöm a csapat munkáját! :)


Folyamatban: Kathy Rain 2, C&P, DC 1.
Kész: LoCV, Tsioque, TKTT, TAAESB, LADB, LM, KR.
Magoold
2022. 11. 23. - 00:17

Köszönet a csapatnak érte. Ez nagyon gyors volt.

stibaking
2022. 11. 22. - 23:08

Köszönöm a magyarítást!

NightVison
NightVison
Senior fordító
2022. 11. 22. - 22:41

Köszönöm a hírt! :)

Cassio1987
2022. 11. 22. - 22:31

Köszönöm szépen a munkátokat :)

A Plague Tale: Requiem
Fejlesztő:
Asobo Studio
Kiadó:
Focus Entertainment
Megjelenés:
2022. október 18.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
A Plague Tale: Requiem

Az A Plague Tale: Requiem játék fordítása. Új játék kezdése ajánlott.

Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF

| 21.91 MB | 2024. 10. 05. | Arzeen, gyurmi91, KiKiHUN, NightVison, warg, Night Vison Software
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Kellemes szep napot kivanok! A Crash Bandicoot™ 4: It’s About Time keresek magyaritast,magyar szoveget a jatekhoz.Tudom hogy itt megtalalhato,dehat en nem talalom sehol.Kerek szepen egy kis segitseget,mert a keresobe beirtam pontosan a jatek neved,de sajnos nem dobja ki az eredmenyt. Halasan koszonom!
atty63 | 2026. 01. 18. - 15:11
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43