God of War magyar szinkron gyűjtés

God of War magyar szinkron gyűjtés

Írta: Evin

| 12237

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

A God of War sorozat a Playstation egyik húzócíme az első rész óta, és a 2018-ban megjelent, (megtévesztően) számozás vagy alcím nélküli része végre eljutott a PC-s közösséghez is, ráadásul magyar felirattal együtt.

A Szinkronsarok, akiknek legutóbb a Resident Evil 2 szinkront is köszönhetjük (és nagyon jó visszhangot kapott), most eltökélte, hogy Kratos ezen történetéhez készítik el a magyar szinkronos kiadást. Ehhez viszont szükség van a játékosok támogatására is. Ha teheted, a cikk alatti lehetőségeken tudod támogatni vagy követni a projektet.

Jelenleg csak a támogatás indult el, és csak a bemutató videó (lásd legalul) készült el, a tényleges munka csak később, a támogatás függvényében tud megindulni. A készítők várnak minden visszajelzést a bemutató videóval kapcsolatban (nem itt, hanem a készítők elérhetőségein alul).


Tudnivalók:

  • támogatni PayPalon és Patreonon tudjátok a szinkront
  • a támogatói jutalmak mindkét opcióval működnek, viszont vegyétek fel velünk a kapcsolatot, hogy biztosítani tudjuk azokat nektek
  • a Szinkronsarok weboldalán bármikor ellenőrizni tudjátok hogy áll a támogatás
  • a támogatásra egész évben lehetőség lesz
  • minden begyűjtött pénz a szinkron elkészítésére lesz felhasználva
  • a RE2 után beérkező támogatások automatikusan a God of War projektbe mennek át
  • a szinkron mindenki számára ingyenes lesz
  • kizárólag PC-n lesz elérhető. Konzolokon sajnos nem megoldható a rajongói mod megfelelő beültetése.
  • mivel ez egy rajongói mod, így a kiadónak joga van bármikor törölni a projektet
  • a felvételek ismét stúdióban, profi, mozis hangokkal történnek"


Támogatási lehetőségek:

PayPal

Pateron


Elérhetőségek:

Weboldal

Facebook

Discord

Youtube




Összesen 20 hozzászólás érkezett
hajdú sandor
2022. 09. 30. - 23:20

Ment 1500....sok sikert kívánok.(95%-on áll)

SzinkronSarok
SzinkronSarok
Senior fordító
2022. 09. 09. - 23:11

Nem állt le a gyűjtés, csak nem napi szinten van frissítve, mert nekünk is nagyon sűrűek a napjaink, de heti rendszerességgel frissül, ha van megfelelő előrejutás. :)

balti
2022. 09. 09. - 04:29

R3dIc3, lehet igazad van, és nem frissítették az oldalt.

R3dIc3
2022. 09. 09. - 03:01

balti szerintem csak nem frissítették a folyamatjelzőt. Hétfőn, vagyis 5-én adományoztam 15 ezret akkor is 71%-on állt, és most 4 nap után, hogy ránéztem még mindig 71%.

Remélem ez nem azért van, mert ez az összeg és az esetleges többi, a napokban befolyt +támogatás túl alacsony ahhoz hogy akár 1%-ot is előre mozdítson :D

Mondjuk én nem jeleztem senkinek a támogatást. Most olvasom, hogy fel kellene venni a kapcsolatot velük. Na majd dobok egy emailt.


balti
2022. 09. 08. - 22:15

Úgy látszik leállt a gyűjtés. Ha a YouTube 72 901 megtekintő tizede (!) vagy a Discordon lévő 412 tag adott volna 2-3 ezer forintot, már bentebb lennénk. A PayPal-on lehet úgy is utalni pénzt, hogy csak bankkártyád van, és nincs PayPal accountod.

Zolcsi
2022. 09. 02. - 19:23

Sakhalin666 Stúdió minőségben veszik fel, szakmabeli, tapasztalat szinkron színészekkel. És az eredetinél nem lehet jobb ez tény, de másmilyen lehet, ami nem jelenti azt, hogy rosszabb. A magyar szinkront elég sok helyen elismerik, még külföldön is a nyelvészek elismerik, hogy a magyar szinkron az elsők között van a világon. Szóval ezt a fajta kijelentést én nem mondanám valósnak. A Resident Evil 2 is nagyon jó szinkron lett.


Attól, hogy te láttál egy otthoni szinkron próbálkozást még nem jelenti azt hogy akkor az összes ilyen lesz.

Ráadásul ezért az emberek pénzt adnak, támogatják ezt, vagyis elvárnak valamit, amit a RE2-nél meg is kapták. Ezért tart már a támogatás 71%-nál jelenleg. Szóval nem értem mi bajod van. Inkább örülj, hogy van ilyen. Ha nem lenne akkor meg az lenne a baj, hogy miért nincs. Kritizálni könnyű.

RAYEN82
2022. 09. 02. - 08:28

Jók lettek a szinkronhangok, támogatom. Kicsit belegondoltam, hogy a Horizon Zero Dawn milyen lenne magyar szinkronnal :)

pihedy
2022. 08. 31. - 07:26

Most megy nálam stream-en God of War végigjátszása, kiteszem chat-be a nézőknek, hátha befolyik onnan is pár forint. :) Hajrá! :)

Sakhalin666
2022. 08. 29. - 18:27

Megint egy teljesen felesleges dolog.Az eredeti hangoknál nem lesz jobb.Csak cikibb mint eddig mindig.Technikailag is zavaró.Kilóg a zenéből környezeti hágókból. Túl magasra van keverve semmi teste.Sziszeg mint a metélt kígyó.Kratos meg mint egy piás piton.....

Wicktor89
Wicktor89
Senior fordító
2022. 08. 24. - 21:59

@piko: Ez azért nagyobb falat, mint a Resident Evil 2 Remake, de ha emlékeim nem csalnak, azt körülbelül egy év alatt megcsinálták. Nyílván nem főállásban csinálják.

piko
2022. 08. 24. - 20:12

Kb mennyi idő kell a projekthez?

Hagymakarika
2022. 08. 23. - 11:48

A mai naptól a gyűjtés állása már százalékban látható a honlapjukon. Jelenleg 35%-nál tartanak. Egy nap alatt nem rossz.

gyurmi91
gyurmi91
Senior fordító
2022. 08. 23. - 09:51

Nekem tetszettek a megszólaló magyar hangok.

Szerintem, a minőség is jól kivehető, ezért örülnék, ha összejönne a kívánt összeg.

Mondjuk erre vonatkozó konkrét számot még nem találtam.

Addig is sok sikert kívánok!

Hirvadhor
Hirvadhor
Senior fordító
2022. 08. 23. - 08:31

Skacok! Ez nagyon hidegrázós! Szinte biztosan fogom támogatni, bár nem tudom sokkal, mert magánéleti problémáim vannak. Viszont ez a minőség nagyot dob a játékélményen. Én is tudom milyen Kratos eredeti hangja, de ez a mostani sem zavar, szerintem egy idő után ha benne vagyunk a történetbe egyáltalán nem zavaró, minőségi az egész.

Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2022. 08. 22. - 22:53

Szívből remélem, hogy ez a kezdeményezés is sikerrel jár és sikerül elkészíteni ennek a játéknak is a szinkronját. A minőséget már mindenki ismeri. Remélhetőleg a kiadó sem fogja ennek a projektnek az útjába állni.

Sok sikert kívánok, reméljük hírt adhatunk az elkészültéről!


Mindenkinek aki teheti, támogassa a szinkron létrejöttét, de addig is próbáljátok ki a RE2 szinkront, hogy tudjátok mit támogatnátok.


Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

chris0000
2022. 08. 22. - 20:23

Hi. Én csak annyit tudok erre mondani, hogy PROFI! :) Várjuk... Üdv.

ZéBé
ZéBé
Moderátor
2022. 08. 22. - 19:24

*kisebbség

Sajnos nincs szerkesztés gomb.


Az életben a legjobb dolgokhoz leginkább türelemre van szükség.

ZéBé
ZéBé
Moderátor
2022. 08. 22. - 19:23

Nekem tetszik a bemutató is. Hiányzik egy stáblista, csak Solecki Jankát ismertem fel, de ő pikk-pakk hozza a figurát. Bár hallottam eredetiben is Kratos hangját, de a videóban lévő magyar hang is abszolút rendben van. Szinkront a karakterhez választunk, nem az eredeti hangot próbáljuk majmolni, úgyhogy nekem emiatt is tetszett. De nyilván én vagyok a kissebség.

Amúgy ha kívánságműsor lenne, akkor vagy a Csillagkapunál, Christopher Judge-nál már bevált Bognár Tamás lehetne Kratos, vagy ha nagyon álmodozom, akkor Gáti Oszkár.

Külön tetszett a hangkeverés, hogy a környezeti hangok és a zene nem nyomják el a párbeszéd hangerejét illetve fodítva. Plusz még az is, hogy nem hadarnak a magyarban, hanem megvártátok, míg a kamera már nem mutatta az épp beszélő száját, így gyorsítás nélkül kifejthette a dolgokat.


Az életben a legjobb dolgokhoz leginkább türelemre van szükség.

Doom 4
2022. 08. 22. - 13:23

Végre ezer hála a the witcher óta nem láttam semmit, ezer örömmel várjuk.

The_Reaper_CooL
The_Reaper_CooL
Senior fordító
2022. 08. 22. - 11:20

Kratos hangjára Galambos Pétert javaslom, mélyebb, esetleg torzított hangon.


"Csak szólíts TRC-nek!"

Weboldal | Facebook

God of War
Fejlesztő:
SIE Santa Monica Studio
Kiadó:
Sony Interactive Entertainment
Megjelenés:
2018. április 20.
Játékmotor:
Nem ismert
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31