Death's Door

Death's Door

Írta: warg

| 2718

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Amikor az embernek kevés ideje marad játékokra, többször meggondolja, hogy mibe is kezdjen bele.

Emlékszem, amikor rákerestem a "short rpg" szavakra a neten, és reméltem, hogy találok egy szerepjátékot, amit nem fél évig tartana befejezni. Tudom, már a két szót egymás mellé tenni önmagában szentségtörésnek hangzik, de ez volt az egyik játék, ami fennakadt a rostán. És ezt a vételt egy percig sem bántam meg.


Annyira megtetszett, hogy bevallom, azt is fontolgattam, hogy lefordítom (majd valamikor). Hatalmas szerencse viszont, hogy The_Reaper_CooL is szemet vetett rá, sőt, már el is készült a magyarításával!


A Death's Door egy RPG elemekkel tarkított kalandjáték, amelyben egy varjút alakítunk, aki szokványos munkaidőjében a Halál hírnökeként gyűjti be az elhunytak lelkeit, de ezúttal egy különleges feladatot is magára kell vállalnia. Változatos helyszíneket felfedezve és az ott rejlő lényeket legyőzve kell felgöngyölítenie egy nagyságrendekkel jelentősebb problémát.


Köszönet TRC munkájáért, jó szórakozást mindenkinek!

Kapcsolódó cikkek/hírek

Like No Other: The Legend Of The Twin Books + nsw portolás Hirvadhor 2022. szeptember 12.
Összesen 9 hozzászólás érkezett
DreamLord
2022. 06. 08. - 21:16

Köszönjük!

ducimarci1222
2022. 06. 08. - 21:02

Köszi szépen!


🦑 🦐 🦞 🦀 🐡 🐠 🐟 🐬 🐳 🐋 🦈

makainorbert396
2022. 06. 08. - 19:51

Jelentem hogy működik az Epic Store-os verzióval is.

Perzonallica
Perzonallica
Senior fordító
2022. 06. 08. - 18:21

Köszi, nagyszerű játék!

The_Reaper_CooL
The_Reaper_CooL
Senior fordító
2022. 06. 07. - 21:13

@makainorbert396:

Nem próbáltam ki Epic-en, mert én mindent Steam-re szerzek be. Sajnos csak úgy lehet megtudni, hogy jó-e, ha megvásárolod és kipróbálod. Ha működik akkor szólsz, ha nem működik akkor is, legfeljebb megoldjuk, hogy működjön :)


"Csak szólíts TRC-nek!"

Weboldal | Facebook

makainorbert396
2022. 06. 07. - 20:39

Epicen akciós a játékot és szívesebben vaném meg ott. Kint van hogy steam kombatibilis. De esetleg lehetne epic kompatiblis is? Vagy menyi az esély hogy azal is működik.

Bár ettől függetlenül köszi a fordítás 😀

Anonymusx
2022. 06. 07. - 15:33

köszi

stibaking
2022. 06. 07. - 10:53

Köszönöm a magyarítást!

Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2022. 06. 07. - 10:16

Köszönjük! 👍


Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

Death's Door
Fejlesztő:
Acid Nerve
Kiadó:
Devolver Digital
Megjelenés:
2021. július 20.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Death's Door

A Death's Door játék fordítása.

Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd meg a weboldalamon lévőt!

| 387.16 KB | 2024. 08. 24. | The_Reaper_CooL
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31