Almora Darkosen

Almora Darkosen

Írta: Druzsba

| 2697

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

"Srácok, hát nincs nektek mobilotok" - tette fel az azóta is gyakran emlegetett kérdést Wyatt Cheng a 2018-as BlizzConon. A jelenlévők akkori reakciója - s az a tény, hogy ez a mondat azóta mémmé nőtte ki magát - eklatáns példája annak, hogy a közösség egyelőre vegyes érzelmekkel tekint a mobilos játékokra. Mikor Heliximus jópár nappal ezelőtt (itt is elnézést kérek a késés miatt!) megkereste a Magyarítások Portál szerkesztőségét a hírrel, hogy elkészült a címben említett játék fordításával, eleinte ezeknek a soroknak a szerzője is csak vakarta a fejét, hogy hogyan álljon hozzá. Ugyanakkor ez legyen inkább az ő szegénységi bizonyítványa, mint ennek a nagyszerű, egyetlen lengyel srác által fejlesztett, ingyenesen elérhető ARPG-nek az elmarasztalása. Ugyanis aki veszi a fáradtságot és utána néz, hamar rájön, hogy egy meglepően összetett (és sok szöveget tartalmazó!), kiváló játékról van szó.

A továbbiakban a fordító, Heliximus sorait olvashatjátok:


A játékról:

Az Almora Darkosen egy retró stílusú hack and slash, szerepjáték, amely egy fantasy világban játszódik Almora-szigetén, ahol változatos helyszíneket bejárva kalandozhatunk (mezők, mocsarak, erdők, sötét erdők, városok, kripták, barlangok, sivatagok és sok más...).

Jellemzők:

  • Hamisítatlan retró hangulat.
  • Almora szigetének hosszú története.
  • Küldetések: Több mint 100 küldetés, köztük fő- és mellékküldetések hosszú történettel. Szerezz több tapasztalatot, jutalomtárgyakat és aranyat az NPC-ktől.
  • Tárgyak: Több mint 1500 különböző tárgy, kardok, fejszék, pajzsok, sisakok, páncélok, nadrágok, csizmák, kesztyűk, gyűrűk, kövek, bájitalok, gyógynövények, ásványok, kulcsok, szerszámok és sok más... Benne: hétköznapi tárgyak, továbbfejlesztett, ritka, egyedi és legendás tárgyak.
  • Bányászat és ásás: Keress ásványokat, mint például vas, ezüst, vagy arany ércek. Áss ki rejtett ládákat és fedezd fel az egész szigetet rajta számtalan rejtekhellyel.
  • Barkácsolás: Készítsd el tárgyaidat, fejleszd tovább a feljavított, ritka vagy egyedi tárgyakat. Készíts új keverékeket, harci, vagy védelmi esszenciákat, különleges kulcsokat, fedezz fel új tárgyakat, javítsd meg az elhasználódott felszerelést és még sok minden mást! Több mint 300 tárgykombináció van.
  • Készlet saját raktárral: (Diablo-stílusban)
  • Zsoldosok: Bérelj fel zsoldost és harcoljatok a szörnyekkel vállvetve. Tartsd életben, oszd meg vele a bájitalokat és fejleszd magasabb szintre. A zsoldosok nagyon hasznosak és általában erősebbek nálad.
  • Szörnyek: Harcolj a főellenségekkel és különböző szörnyekkel, akiknek különleges képességeik vannak: repülés, mászás, más szörnyek megidézése, varázslatok, mérgezés, újraéledés, gyógyítás, eltűnés és még sok más...
  • Csónakok és portálok: Ha eleged van a gyaloglásból, bármikor használhatsz fizetős hajót, vagy portált. Olyan helyekre utazhatsz, amelyeket korábban már felfedeztél.
  • Minijátékok: Játssz almori minijátékokat aranyért és zsetonokért a kocsmákban és más, eldugott helyeken. Gyűjtsd az Almora zsetonokat, hogy jobb felszereléseket és tárgyakat készíthess.
  • NPC: Beszélgess az összes NPC-vel, hallgasd meg történeteiket és küldetéseiket.
  • Képességek: Használj aktív és passzív képességeket. Kiválaszthatod képességed ösvényét, tűz vagy méreg. Használd a gyógyító képességeket, hogy meggyógyítsd magad és a zsoldosaidat. Válaszd ki, hogy milyen harcomodort szeretnél inkább, közelharcit vagy távolságit.
  • Játék tudástár: Játékon belüli enciklopédia: Az összes felfedezett tárgy listája és statisztikája. Szörnyek statisztikája és leírása. Barkácsolás kézikönyv az összes felfedezett tárgy kombinációjának felsorolásával.


Gratulálunk és köszönjük!

Összesen 2 hozzászólás érkezett
Novák Gábor
Novák Gábor
Tesztelő
2022. 01. 30. - 07:54

Köszönjük!

Anonymusx
2022. 01. 29. - 22:59

köszi

Almora Darkosen
Fejlesztő:
Gear-Studio
Kiadó:
Gear-Studio
Megjelenés:
2014. február 15.
Játékmotor:
Nem ismert
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31