It takes two

It takes two

Írta: Evin

| 4865

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

A Hazelight stúdió neve nekem eddig nem sokat mondott, de ezután azt hiszem, jó lesz megjegyezni. Eddig olyan címeket tettek le az asztalra, mint Brothers: A Tale of Two Sons vagy A Way Out. Ezen játékok legerősebb közös jellemzője, hogy kooperatív játékok, tehát kettő játékos szükséges hozzá.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni már így az elején, mennyivel jobb élményt nyújt az It takes two (vagy akár a stúdió korábbi játéka), ha van egy párunk/társunk, aki vállalja a másik fő karakter irányítását.


A történet szerint két főszereplőnk, Cody és May épp válni készülnek, és ezt a sajnálatos hírt épp most közlik egyetlen lányukkal, aki persze nehezen dolgozza fel ezt a döntést. Elfut, és szobájában anyukájáról és apukájáról mintázott babákkal kezd el játszani, kíván egyet, és amint a könnye a bábukra csöppen, azok a szülei tudatával ébrednek fel.

A kezdeti sokk után, amit egyrészt a szituáció okoz, másrészt Dr. Hakim könyve, ami egy akcentussal beszélő, amolyan párterápiás pszichológus, megindulunk hogy visszaszerezzük emberi testünket, és közben kényszerből teljesítsük a könyv feladatait, melyek arra irányulnak, hogy a kislány szülei (mi) ne utálják egymást, és lehetőleg ne váljanak el.

A párterápiába ágyazott küldetések során, megjárjuk a kertet, a gyerekszobát és sok megannyi érdekes helyszínt, és rengeteg olyan akadályt kell legyőznünk, amihez két ember szükséges. Ebben rejlik a játék legerősebb mechanikája is, mikor ketten játszotok, és ordibálod a melletted ülő játékostársadnak, hogy "JOBBRA", "BALRA", "MOST-MOST". A rengeteg kiutalásról már nem is beszélve (pl. Mortal Kombat), vagy a rengeteg ügyességi játékról, amik nem képezik a történet részét, mint a polaroid kép készítése, hógolyózás, hintázás, sakkozás, és napestig lehetne sorolni.


Ehhez a nagyszerű játékhoz készült el most a fordítás gyurmi91 és RicoKwothe jóvoltából. Valószínűleg csak a véletlen fura közjátéka, hogy ők is pont ketten fordították. 😀

Kapcsolódó cikkek/hírek

4 videójáték kaphat legközelebb magyar szinkront! SzinkronSarok 2025. április 27.
Összesen 10 hozzászólás érkezett
MoVieFaN
2022. 01. 02. - 01:53

Nagyon köszönöm a magyarítást!

flashr
2021. 11. 07. - 13:24

Köszi szépen gyurmi91 és RicoKwothe!

Ez nagy segítség volt sok embernek!

Hirvadhor
Hirvadhor
Senior fordító
2021. 09. 30. - 09:48

Köszönjük szépen!


ducimarci1222
2021. 09. 28. - 16:01

Köszi szépen!


🦑 🦐 🦞 🦀 🐡 🐠 🐟 🐬 🐳 🐋 🦈

koxaman
2021. 09. 23. - 10:02

Köszönjük :) mi is nagyon vártuk már, addig el se kezdtük ezt a gamet :) Köszönöm a gyors email reaglálst, és a gyors utómunkát :)

Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2021. 09. 22. - 18:51

A letöltésnél mindig ott a összes támogatási lehetőség, ha adott meg ilyet az adott fordító.

Hungy
2021. 09. 22. - 16:10

A feleségemmel egyáltalán nem vagyunk válófélben (immár 21 éve együtt), mégis azt gondoltam, kiváló móka, és akár tanulság/kapcsolaterősítés lehetne együtt játszani ezt a játékot. Viszont ő nem tud angolul, én pedig sokszor nem fordítom le magamban az angol szöveget, mert olyankor angolul is gondolkozom. Emiatt nagyon nehéz fordítanom neki, mert bár én értem, de magyarul nem szoktak a szavak az eszembe jutni, amikor angol szöveget hallok.

A megjelenés óta várom a magyarítást, úgyhigy nem is tudom kifejezni, mennyire örülök most ennek. Ezer köszönet a fordítóknak, és ha találok linket, ahol lehet őket támogatni, tőlem számíthatnak a köszöneten kívül némi pénzmagra is.

H.Adam
H.Adam
Senior fordító
2021. 09. 22. - 13:25

Nagyon szépen köszönjük! :)

BigAti
2021. 09. 22. - 13:12

Egy kis javítás, a Brothers - A Tale of Two Sons nem kooperatív játék.

A fordításért köszönet! 🙂

Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2021. 09. 22. - 12:31

Volt szerencsém kipróbálni a játékot, sajnos végigjátszani még nem de fenomenális a játék, csak ajánlani tudom, még így is.

Köszönjük a fordítást! 👍


Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

It Takes Two
Fejlesztő:
Hazelight Studios
Kiadó:
Electronic Arts
Megjelenés:
2021. március 25.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
It Takes Two

Az It Takes Two játék fordítása.

| 2.39 MB | 2024. 06. 18. | gyurmi91, RicoKwothe
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31
Epicen volt ingyen.
Doom 4 | 2026. 01. 15. - 14:03