Giana Sisters: Twisted Dreams magyarítás

Giana Sisters: Twisted Dreams magyarítás

Írta: RicoKwothe

| 2716

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Annak ellenére, hogy az elmúlt évek során mennyi minden változott (komplett stílusok tűntek el, szimulátorokat, stratégiákat szinte alig találunk már), a platformjátékok műfaja viszonylag töretlen sikernek örvend. Persze az eredeti stílusjegyek időközben alaposan megváltoztak. A 2D-s játéktér megtelt mélységgel, s manapság már nem egy, hanem több síkban zajlik az élet a képernyőn.

Persze nemcsak a látvány lett jóval szemkápráztatóbb, hiszen megjelentek a fizikai effektek, tehát minden tárgy és karakter kölcsönhatásban van egymással, valamint a játékmenet is jóval barátságosabb, könnyedebb, mint a „régi, szép időkben” — példának okáért már nemcsak három élet áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy befejezzünk egy játékot. A Twisted Dreams is ezen az útvonalon haladva igyekszik levenni a játékost a lábáról: gyönyörű látványvilággal, könnyed és szórakoztató játékelemekkel, valamint kellő mértékű kihívással.

A játékmenet tehát ismerős lehet minden, a videojátékokat kicsit is ismerő egyén számára. Egy oldalra gördülő képernyőn kell előrehaladnunk, és különböző akadályokat leküzdve eljutnunk a következő pályára. A történet főhőse egy lány testvérpár, Maria és Giana. Mariát a Start gomb lenyomása után követő pár másodpercben elrabolja az Álomvilág, ahonnan nem szabadulhat, mert egy óriássárkány fogságban tartja őt. A bajba jutott testvér megmentésére persze azonnal elindul Giana, aki időközben tinédzserré cseperedett, s a változó korral járó komplikációknak köszönhetően szert tett egy különleges képességre, amivel képes manipulálni az álmokat. Ezt a képességét kihasználva kell majd a váltogatnunk Giana kedves és punk énje között, hogy miközben a húgát keresi, képes legyen felülkerekedni a belső konfliktusain és félelmein.


Nagyon jó kis platformer ez a játék, a zenéje pedig fantasztikusan jól lett eltalálva. Amikor a tündi-bündi kislányos zenéből átvált rock-ba, ráadásul úgy, hogy még össze is illik a két különböző zenei stílus... az egyszerűen leírhatatlan.

Egyszerre készült el a fordítás a Giana Sisters: Twisted Dreams, valamint a Giana Sisters: Twisted Dreams - Rise of the Owlverlord játékokhoz is.

Összesen 6 hozzászólás érkezett
ébrenjáró
2021. 03. 06. - 00:36

Köszi Rico! ;)

RicoKwothe
RicoKwothe
Senior fordító
2021. 03. 04. - 21:15

Lice107

Helyes... Nagyon helyes!


Ha három madár lennék, láthatnám alulról, hogyan repülök magam után.

[email protected]

Lice107
2021. 03. 03. - 21:29

Köszönjük!


A lányommal elővesszük így... :)

Hirvadhor
Hirvadhor
Senior fordító
2021. 03. 03. - 11:58

Köszönjük szépen!

pendrivedealer
2021. 03. 02. - 18:57

Köszönöm szépen! Nemrégen szereztem be egy akció keretein belül mind a két részt.


Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2021. 03. 02. - 09:09

Hány c64 joystick ment a levesbe az akkori változat miatt. 😄

Köszönjük a fordítást! 👍


Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

Giana Sisters: Twisted Dreams
Fejlesztő:
Black Forest Games
Kiadó:
Black Forest Games
Megjelenés:
2012. október 23.
Játékmotor:
Giana Sisters: Twisted Dreams - Rise of the Owlverlord
Fejlesztő:
Black Forest Games
Kiadó:
Black Forest Games
Műfaj:
Platform:
Megjelenés:
2013. szeptember 26.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Giana Sisters: Twisted Dreams

A játék játszható billentyűzettel, de elsősorban kontrollert ajánlok a teljesebb élményhez.

| 7.24 MB | 2021. 03. 02. | RicoKwothe
Giana Sisters: Twisted Dreams - Rise of the Owlverlord

A játék játszható billentyűzettel, de elsősorban kontrollert ajánlok a teljesebb élményhez.

| 7.13 MB | 2021. 03. 02. | RicoKwothe
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31