Panzer Corps

Panzer Corps

Írta: Evin

| 939

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Bár a Panzer Corps már nem mai gyerek, túl van a 8. évén.
Aki mégsem ismerné, egy stratégiai szimulátorról van szó, ahol a II.világháború csatáit vívhatjuk meg, egészen az indulástól, az utolsó napokig, mindezt a német hadigépezet illetve a szövetségesek szemszögéből is.

Még 2014-ben készült a játékhoz fordítás Sunsetjoy tolmácsolásában és Ateszkoma segítségével. Azóta sok idő eltelt, és az akkori fordítás kiegészült még néhány DLC honosításával, illetve az azóta megjelent utolsó verzióval is kompatibilissé vált, az eredeti szerző jóvoltából.

A frissített fordítást elérhetitek a letöltések közül.

Kapcsolódó cikkek/hírek

Sunsetjoy: 'Fordítói jelentkezés' jelige Sunsetjoy 2015. június 30.
Összesen 3 hozzászólás érkezett
Sunsetjoy
Sunsetjoy
Senior fordító
2019. 12. 19. - 08:57
Doom4: Jelenleg úgy vagyok vele, hogy elég volt belőle, de véglegesen nem zárom ki. Plusz ráadásul nem kezdenék nagyon bele addig, amíg le nem csiszolják a hibáit néhány patch segítségével. Bár kulturált szövegfájl volt az első résznél is, egyszerűen odarakták a szövegfájl végére egy kommentsorba, hogy "new lines in 1.20" meg ilyesmi. De akkor is, a téma nem elsőrendű nálam.

Present: sunsetjoy.hu

Past: retemu.blog.hu | fallouthun.hu

Doom 4
2019. 12. 18. - 23:43
Második részével miújság jövőre kijön?
Sunsetjoy
Sunsetjoy
Senior fordító
2019. 12. 18. - 20:58
Megjegyzendő, hogy a fordítás véglegesítésében nagy segítséget nyújtott Ateszkoma fordítótársam, nélküle nem valószínű, hogy elkészült volna egyáltalán ez a frissítés.

Present: sunsetjoy.hu

Past: retemu.blog.hu | fallouthun.hu

Panzer Corps
Fejlesztő:
The Lordz Games Studio
Kiadó:
The Slitherine Group
Műfaj:
Megjelenés:
2014. március 12.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Panzer Corps

A Panzer Corps 1.30-as magyarítása

A magyarítás tartalmaz a DLC-ket is.

  • Afrika Korps DLC
  • Allied Corps DLC
  • Soviet Corps
  • Grand Campaign DLC
  • Sealion DLC
| 1.39 MB | 2019. 12. 18. | Ateszkoma, DeeYo, Sunsetjoy, Cselló
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31
Epicen volt ingyen.
Doom 4 | 2026. 01. 15. - 14:03