Rakuen

Rakuen

Írta: Evin

| 974

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

jusplathemus elkészült egy újabb, az értékelések szerint is nagyon jó játékkal. Íme a leírás, magától a fordítótól:

"A Rakuen egy meseszerű pixelgrafikával rendelkező sztori- és karakterközpontú játék, melyben a hangsúly a történetmesélésen van, a játékmenet pedig logikai feladványokon és felfedezésen alapul. Készítője Laura Shigihara, aki már több játékban is feltűnt zeneszerzőként; például a Rakuenhez nagyon hasonló To the Moonban, valamint annak folytatásában, a Finding Paradise-ban is hallhattuk őt énekelni. A történet egy kisfiúról szól, aki édesanyjával együtt útnak indul, hogy felfedezze a mesekönyvéből előlépett világot és megkérje annak Őrzőjét, Morizorát, hogy teljesítse egy kívánságát. A fent említett játékokhoz hasonlóan a Rakuen is interaktív könyvnek tekinthető, ezért olyan embereknek ajánlom, akik szeretik az érzelmes történeteket és nem bánják, ha az különösebb játékmenetbeli kihívások nélkül kerül tálalásra.

A fordítás tesztelését Lajti végezte, segítségét ezúttal is nagyon köszönöm."


A fordítás elérhető a letöltések közül.

Összesen 2 hozzászólás érkezett
warg
warg
Moderátor
2019. 12. 06. - 19:55
Úgy hallottam, hogy remek történetet mesél el a játék! Mindenképp rajta van a listámon! :D

https://www.gamekapocs.hu/tag/warg8/blog/12006/linux_mar_nem_csak_tech_zseniknek

Anonymusx
2019. 09. 12. - 18:54
köszi
Rakuen
Fejlesztő:
Laura Shigihara
Kiadó:
Laura Shigihara
Megjelenés:
2017. május 10.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Rakuen

A Rakuen játék teljes fordítása

| 66.02 MB | 2019. 09. 08. | jusplathemus
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31