The Awesome Adventures of Captain Spirit

The Awesome Adventures of Captain Spirit

Írta: Evin

| 1404

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Biztos sokakat megfogott a Life is Strange képi világa, felvezetése és története. Akik többsége most biztos a folytatással játszik, vagy várja, hogy befejeződjenek a folytatás fordításai munkálatai.

Aki esetleg még nem értesült róla, a Life is Strange "1" és "2" között a csapat kiadott egy The Awesome Adventures of Captain Spirit névre keresztelt, ugyanebben a világban játszódó, ingyenes epizódot. (Steam link)

Ehhez a kitöltő részhez készített most ZéBé (zbforditas'kukac'gmail.comfordítást:

"Úgy adódott, hogy az utóbbi hónapokban nyakamba szakadt egy kis szabadidő, és a LiS végigjátszása után arra gondoltam, hogy váó, ez frankó lenne magyarul is. Utánajártam, és kiderült, hogy nyitott kapukat döngetek. Egyrészt, van hozzá magyarítás, másrészt a BtS-hez is készül.

Azonban néhány hónapja megjelent a Captain Spirit, ami ideális alanynak tűnt. A LiS része, ingyenes, és rövid. Csak rá kellett jönnöm a technikai trükkökre. Ebben volt segítségemre Porfogo, a FileRisetól, ugyanis ezzel kapcsolatban tőlük/tőle kértem tanácsot. Másrészt tudni akartam, hogy ezt fordítják-e vagy szabad préda. Emellett még segítségemre volt fearer is a lektorálásban, aki nélkül ez a fordítás, kevésbé lenne minőségi. Mindkettejüknek megköszönöm itt is, hogy segítettek!

Mivel per pillanat nincs honlapom, ezért a honosítást itt, a magyarítások.hu-n és FileRise oldalán tölthetitek le."

Fordítás frissítve (2018.09.30)!

Összesen 15 hozzászólás érkezett
ZéBé
ZéBé
Moderátor
2018. 09. 30. - 18:34
Frissült a telepítő, mostantól magától megtalálja a megfelelő könyvtárat.

Az életben a legjobb dolgokhoz leginkább türelemre van szükség.

sinfulmark
2018. 09. 24. - 19:20
Helló ray5770! A magyarítás telepítése után töröld a /Steam/steamapps/common/CaptainSpirit/CaptainSpirit/Content/Paks/CaptainSpirit-WindowsNoEditor-Localization.pak fájlt. Nekem így összejött.
ray5770
2018. 09. 23. - 23:00
Már próbáltam az alap mappát is de nem jó akkor a játéknak a mappájába is bele raktam úgy se jó. Már nem tudok mást csinálni hát valakinek volt hasonló baja
ray5770
2018. 09. 23. - 22:53
Sziasztok!Valaki tudna segiteni abban hogy működjön a magyaritás sajnos már sok mindent meg próbáltam már de eddig semmi... Ui: nincs hosszú " i " billentyűzetemen.
jolvok
2018. 09. 14. - 20:49
Akinek nem működik a magyarosítás az tegye simán a steam mappába nekem így működött :) 
jolvok
2018. 09. 14. - 20:47
Nagyon szépen köszönjük a fordítást. Én nagyon imádom ezt a life is strange féle világot. Végre én is el kezdem tolni :) ezer köszönet újra és újra :) 
ZéBé
ZéBé
Moderátor
2018. 09. 14. - 17:08
A köszönésekre egyszerre válaszolnék, szívesen :) Terveim szerint a LiS2 lesz a következő. De persze, csak a halál biztos.

Az életben a legjobb dolgokhoz leginkább türelemre van szükség.

S1M0N
2018. 09. 14. - 14:10
Én is köszönöm!
Mika8
2018. 09. 14. - 13:57
Köszönöm szépen. Gond nélkül működik. :-)
Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2018. 09. 14. - 08:54
ZéBé: Minden telepítőt bolondbiztosra kell csinálni, tapasztalat, hogy tényleg, ha csak az "előre" gombot nyomkodják, igenis kapjanak figyelmeztetést, hogy ez így nem lesz jó. Sajnos Innoban nem tudom, hogy lehet megoldani az automatikus mappakeresést (regedit kulcsot kellene olvastatni), vagy csak jó mappába lehessen telepíteni, csak NSIS-ben. De feltételezem, van rá valami, elég alap funkció.
ZéBé
ZéBé
Moderátor
2018. 09. 13. - 21:02
Szerepel a telepítőben, ennek ellenére is kapom az üzeneteket. Sőt, a telepítő az alapértelmezett Steam helyet ajánlja fel elsőnek, aki pedig az tudta módosítani mikor feltette a Steamet, valószínűleg tisztában van azzal, hogy hova. Szóval itt hsz-ben csak a biztonság kedvéért írtam le, mert sajnos úgy tűnik, hogy a jó páran csak ész nélkül nyomkodják a "tovább"-ot. Amúgy, ha tudnék olyan telepítőt írni, ami magától megtalálja, az klassz lenne, csak sajnos semmilyet nem tudok, nem értek hozzá.

Az életben a legjobb dolgokhoz leginkább türelemre van szükség.

FEARka
FEARka
Moderátor
2018. 09. 13. - 19:23
Szerintem ezt érdemes lenne vagy a telepítőbe beleírnod vagy egyszerűbb lenne, ha úgy csinálnád meg, hogy a játék mappáját kelljen megadni (vagy magától találja meg a telepítő). Legtöbb telepítőben, ami nem találja meg magától, a játék mappáját kell megadni, így a legtöbb ember itt is azt fogja, ha nem tud róla. Most még, aki elolvassa a hozzászólásod tudni fogja, de később már a legtöbben a letöltéseknél fogják keresni.
ZéBé
ZéBé
Moderátor
2018. 09. 13. - 18:11
A félreértések elkerülése végett írom, hogy a fordítást a Steam főkönyvtárába kell telepíteni. Tehát nem szükséges kikeresgélni a Captain Spirit mappáját, elég ha tudod, hol a Steam. Ha így teszel, működni fog.

Az életben a legjobb dolgokhoz leginkább türelemre van szükség.

Aryol
Aryol
Senior fordító
2018. 09. 13. - 13:09
[ltr][color=#ffffff][size=5][b]A Windows megvédte a számítógépét[/b][/size][/color][/ltr] [ltr][color=#ffffff][size=2]A Windows Defender SmartScreen megakadályozta egy fel nem ismert alkalmazás futását. Az alkalmazás futtatása veszélyeztetheti a számítógépet.[/size][/color][/ltr] [table][tr][td]Alkalmazás: [/td] [td]CaptainSpiritHUN_1.0.exe [/td] [/tr] [tr][td]Gyártó:  [/td] [td]Ismeretlen kiadó[/td] [/tr] [/table]
Aryol
Aryol
Senior fordító
2018. 09. 13. - 13:04
Nagyszerű! Köszönjük!
The Awesome Adventures of Captain Spirit
Fejlesztő:
DON'T NOD
Kiadó:
Square Enix
Műfaj:
Megjelenés:
2018. június 26.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
The Awesome Adventures of Captain Spirit

A The Awesome Adventures of Captain Spirit játék teljes honosítása

| 6.61 MB | 2021. 03. 25. | ZéBé
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31
Epicen volt ingyen.
Doom 4 | 2026. 01. 15. - 14:03