Overlord: Raising Hell

Overlord: Raising Hell

Írta: Evin

| 975

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

A HUNosítók Team, kiknek az Overlord II fordítását köszönhetjük, kiküszöbölte az első és a második rész között tátongó fordítási hiányt. Hogy semmi fontos ne maradjon ki a hírből, idézném a készítők szavait, melyet a fordításukhoz mellékeltek:

"Az Overlord alapjátékot eredetileg magyar felirattal adták ki a megjelenéskor, csakhogy - ki tudja, miért - a Raising Hell kiegészítőjére már nem fordítottak annyi figyelmet a magyar játékosokra, így az már csak angol nyelven volt elérhető. Miután elkészültünk az Overlord II fordításával, sokan kérdezték tőlünk, hogy ennek is elvállalnánk-e a honosítását, és természetesen igent mondtunk rá. Sajnos csak most alakult úgy a helyzet, hogy kézbe vehettem az ügyet. Átrágtam magamat az alapjáték magyarításán, kijavítottam a hibákat, helytelen fordításokat, és hozzáigazítottam az Overlord II stílusához (leginkább a magázódás tűnt el a szövegből).

Előfordulhat, hogy a játékban találkoztok még 1-2 kisebb elírással, hibával, de ezek a játék szövegfájljainak instabilitása miatt nem kerülnek kijavításra.

A ki- és becsomagoló programokhoz Gora nyújtott segítséget. A betűtípus és a jogi szöveg a 2007-es kiadásból való. A tesztelésben részt vett Kriszta is, akinek ezúton még egyszer nagyon köszönöm odafigyelését és kitartását!

A pompás telepítőt ezúttal is Evin mesternek köszönhetjük!

Jó szórakozást a játékhoz!"

Természetesen a fordítás elérhető tőlük, illetve a Letöltések közül.

Összesen 0 hozzászólás érkezett

Legyél te az első, aki hozzászól!

Overlord: Raising Hell
Fejlesztő:
Triumph Studios
4J Studios
Kiadó:
Codemasters
Megjelenés:
2008. február 15.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Overlord: Raising Hell

A fordítás az Overlord alapjáték és a Raising Hell kiegészítő teljes magyarítását tartalmazza.


Fordítás: Ardea

Lektorálás: Ardea, Kriszta

Telepítő: Evin


Az alapjáték szövegéhez a 2007-es megjelenés magyar feliratát vettem alapul, melyet azután átolvastam, javítottam és hozzáigazítottam az Overlord II stílusához.

A ki- és becsomagoló programokhoz Gora nyújtott segítséget. A betűtípus és a jogi szöveg a 2007-es kiadásból való.

| 1.66 MB | 2015. 03. 14. | Ardea, HUNosítók Team
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31