Redemption Cemetery

Redemption Cemetery

Írta: RaveAir

| 687

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Úgy tûnik, hogy a "találd meg a képen az eltûnt tárgyakat" (hidden object game) játékok erõs sajátja, hogy minél hosszabb címük legyük. A Redemption Cemetery - Curse of the raven sem hazudtolja meg ezen elméletemet.

Wircsitõl kaptuk a közel 15MB-os méretû fordítást. A játékról mindenképpen elmondható, hogy - sajnos vagy szerencsére - beletartozik a szokásos kategóriába, tehát kellõképpen misztikus, szellemes. Mármint szellemek is vannak benne, meg amúgy is ötletes.

Wircsi a következõ mondatokkal mutatta be számomra, és most rajtam keresztül nektek is a történetet. "Egy fickó balesetet szenved az autójával egy temetõ elõtt, és át akar vágni rajta, de csapdába esik. A sztori során négy külön epizódban kell helytállnunk, melyekben a temetõben nyugvó, vagyis éppenhogy nem nyugvó lelkek utolsó, rendezetlen ügyeit kell elintéznünk. Atyai szeretet, gyilkosság, orvosi lelkiismeret vérfarkassztorival ötvözve, és a CE során egy szívszaggató szerelmi történet apró részleteit ismerjük meg, mindezt tárgykereséssel, és fejtörõkkel, kirakókkal fûszerezve. Természetesen jótett helyébe jót várj alapon."

Összesen 26 hozzászólás érkezett
wircsi
2011. 06. 23. - 21:43
Nem is vettem észre, hogy itt vannak újabb fejlemények. Genya! Egy pillanatra már szinte éreztem irántad valami emberit. De aztán elmúlt...
Assassin1102
2011. 06. 16. - 18:29
Van egy sanda gyanúm genya bacsi!
Fingod nincs, mirõl beszélsz, és nem is fordítottad le a játékot. Ez nem szép dolog. Arc nélkül hülyíteni a jónépet. Sajnos nem cáfolsz rá a nevedre.
Én kérek elnézést!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2011. 06. 04. - 14:47
Hehehe csak vicceltem. Az én magyarításom jobb volt.
wircsi
2011. 06. 03. - 12:02
Köszönöm... Hát ezek után igyekeznem kell... smiley
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2011. 06. 02. - 20:47
Amely magyarítás minõségi, azt annak megfelelõen dicsérem meg. Csak sokan nem tudják a negatív kritikát elfogadni és ezért támadnak le engem folyamatosan. De véleményem szerint te lennél a legtökéletesebb fordító a második rész lefordításához is, gondolom az is ugyanilyen minõségi munka lenne.
wircsi
2011. 06. 02. - 11:41
Genya bácsi, õszinte részvétem... Én is majdnem így jártam egyébként, csak rendszerösszeomlás elõtti délután áttettem a kislányom gépére is, hogy tesztelje. Szerencsére formatálás elõtt még így is le tudtam menteni... Kösz az elismerõ szavakat, gondolom Tõled ez ritka. smiley Akkor, nem lenne kifogásod ellene, ha a 2. részt is én csinálnám? Több dolgot is tudnék használni a mostaniból. (betûkészletek, gombok...)
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2011. 06. 02. - 10:02
Nem is csalódtam, sõt jobb is lett, mint az enyém.
Assassin1102
2011. 06. 02. - 01:40
Akkor nagy szerencséd van genya bácsi, mert elvesztetted de végül mégis megtaláltad a játék legjobb honosítását. Wircsi fordításában szerintem nem fogsz csalódni. smiley
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2011. 06. 01. - 11:28
Mert pont formatálni kellett akkor a gépemet és sajnos az egész fordítás elveszett.
wircsi
2011. 06. 01. - 08:24
Hát ez nem is annyira vicces... Miért titkoltad el?
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2011. 05. 31. - 23:50
Itt az a vicces, hogy ezt a játékot én már úgy 6 hónapja lefordítottam.
Assassin1102
2011. 05. 20. - 13:47
Nagyon örülök, hogy gondolatban foglalkoztok a Shiverrel. A kedves lányodnak (is) igen jó az ízlése. Én sajnos nem tudok segíteni, de tudom, hogy egyes játékok szöveges részeihez elég nehéz hozzáférni. Csak azt nem értem, hogy a készítõik miért rejtik el ennyire a text fájlokat...
wircsi
2011. 05. 17. - 10:08
Hát megmondom õszintén, a Shiver volt a kiszemelt áldozat, nagy kedvenc, és a kislányomnál is átvette az elsõ helyet a toplistán. Neki is kezdtem, de sajnos a betûkészlete egy kb 150 megás csomagolt fájlban van, anélkül egyáltalán nem lenne ékezetes betû. Kibontani még oké, de ha visszacsomagolom, akkor túl nagy lenne a méret. Ezért döntöttem a Maestro mellett, meg a kislányom is hegedül... De azért motoszkál ám az agyam egy eldugott szögletében!
Assassin1102
2011. 05. 17. - 00:20
Köszönöm Wircsi. Nagyon jól sikerült ez a fordítás is. A Maestro is nagyon jó játék, az egyik kedvencem az ers stúdiótól. A Shiver véletlenül nincs a listádon? Mert bitang jó játék. Igazi scary bexaratós, ha érted, mire gondolok. smiley
Mindenesetre kitartást, és sok türelmet kívánok a további munkához.
Egy rajongód. smiley
wircsi
2011. 05. 16. - 09:17
Na ez nagyképûen hangzott... Szóval minda kettõ és fél...
wircsi
2011. 05. 16. - 09:00
Köszönöm. Következõ fordításom szintén a HOG kategóriájú Maestro Music of Death. Szerkezetileg ehhez nagyon hasonló, érdekes, misztikus, melankolikus sztorival... Az általam magyarított játékok mind ettõl a játékstudiótól származnak, és én még nem csalódtam bennük, nagyon igényesek.
Longsfield
2011. 05. 15. - 23:15
Kitartást és jó munkát kívánok a jelenlegi fordításhoz.
Megtudható,hogy melyik játék van most fordítás alatt?
A PuppetShow már megvan nem fogja elkerûlni a kijátszást.
wircsi
2011. 05. 15. - 23:02
Longsfield! Köszönöm. Én a PuppetShow-t is nagyon szerettem, és a Shadow Wolf is jó választás. Most is hasonló játékot fordítok...
Longsfield
2011. 05. 15. - 22:51
Wircsi! Köszönöm a kedves szavakat!
Jó érzés,hogy hozzászólásommal tudtam viszonozni valamit abból az örömbõl és élménybõl,amit én kaptam a fordítástól és ezáltal a játéktól.
Mégegyszer köszönöm a fordítást.
Azt még elárulom,hogy azóta már,ezen kívûl még 4 hidden object játék telepûlt a gépemre.
Nem tudom,hogy van ez?Ha az elsõt felteszem,jön utána magától a többi is? smiley
A Shadow Wolf Mysteries - Curse of the Full Moon is különösen izgalmasnak igérkezik.
Régebben ha a híreknél olvastam,hogy hidden object játék kerûlt honosítára,csak legyintettem rá.
Mostantól viszont várni fogom õket!
wircsi
2011. 05. 15. - 18:00
Longsfield! Ez a hozzászólás végképp bearanyozta a napomat. Eddig is jó volt, de ez! Sokan lenézik - méltatlanul - ezt a mûfajt, de remek kikapcsolódás, nem kellenek gyors reflexek, hiperszuper gépek, így szinte mindenki számára elérhetõ és játszható. Örülök, hogy nem okozott csalódást.
Amúgy mindenkinek jó szórakozást a játékhoz!
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2011. 05. 15. - 17:38
TeeGeey: Ez van... :P

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Tarkovskij
2011. 05. 15. - 15:57
Köszönet Wircsi kollégának a fordításért!
Ugye-ugye TeeGeey portáltárs, nem is olyan egyszerû hibátlanul írni. Ha egy kicsit nem figyel az emberfia, mindjárt "hüselyégeket rí". Vagy valami "hason-ló". smiley
Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2011. 05. 15. - 15:43
Köszönjük.

Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

Longsfield
2011. 05. 15. - 14:38
Nem szerettem az ilyen tipusú játékokat,mert kipróbáltam a Agatha Christie: Peril at End House-t és nagyon unalmasnak találtam.
Viszont ennek a játéknak érdekesnek találtam a történetét és tettem vele egy próbát.
Nem tagadom remek szórakozásban van részem ezt kár lett volna elszalasztani.
Még biztos kipróbálok néhány ehhez hasonló játékot.
Köszönet a fordítónak a magyarosításért és azért,hogy ezt a játékstílust megkedveltette velem. smiley
TeeGeey
2011. 05. 15. - 13:20
Jav.:
modatában - mondatában
TeeGeey
2011. 05. 15. - 13:19
Gratula a fordítóknak, és dorgálás a hírírónak! smiley
A hír 2. modatában cseréld le az "is" szócskát a "sem" szócskára, és máris lesz értelme... smiley
Redemption Cemetery: Children's Plight
Fejlesztő:
Nem ismert
Kiadó:
Nem ismert
Műfaj:
Nem ismert
Platform:
Nem ismert
Megjelenés:
????.??.??
Játékmotor:
Nem ismert
Redemption Cemetery: Curse of the Raven
Fejlesztő:
Nem ismert
Kiadó:
Nem ismert
Műfaj:
Platform:
Megjelenés:
2010. augusztus 22.
Játékmotor:
Nem ismert
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31