Black Mirror 3

Black Mirror 3

Írta: RaveAir

| 519

FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!

Kivételesen sikerült rekordgyorsasággal hírt írni és magyarítást feltenni a Portálra, ami igencsak ritkaság. Eme ügyességünket (vagy csak - szerényen - az enyémet) tovább fokozza, hogy ma péntek 13 van. Ez egy olyan 15 évvel nagyon rettegett napnak számított azok számára, akik rendelkeztek számítógéppel. Nem viccelek, de voltak olyanok is, akik be sem merték az ilyen napokon kapcsolni a PC-jüket.

A mai hír azonban nem errõl a napról szól, hanem a trilógia befejezõ részérõl, Black Mirror 3 magyarításáról, amit KCsT, az egyik "udvari fordítónk" készített. Ezen megnevezést nem a Magyarítások Portál legénysége találta ki, hanem barátunk leleményességébõl ered.

KCsT a fordítások terén eddig sem végzett félmunkát, tehát most sem hazudtolta meg önmagát. Ennek köszönhetõen magyarított mindent, amit csak lehetett: párbeszédet, levelet, ábrát, feliratot és naplót is. A közel négyhavi munkával készült, 7400 soros szövegben szerencsére minden, magyar nyelvben használatos betût olvasni lehet.

A történet egyik írója egy Anne von Vaszary névre hallgató hölgy, ami nagyban sejteti, hogy valamikor magyar õsökkel bírhatott. És hogy legyen még egy történet a Black Mirror III címû játék, közel 60 megás magyarítás mellé, az nem lesz más, mint egy végigjátszás (a pakkban), aminek a végén kiderül, hogy...

Összesen 22 hozzászólás érkezett
indy32
2011. 05. 22. - 17:36
Sziasztok!

Nekem a labirintusban (6 chapter) amikor a belsõ árnyékot kizavarom az utolsó ajtó nyitásnál lefagy a gép .Pontosabban mindegy melyik szereplõvel nyitom ki.A kurzort tudom mozgatni,de bármire klickelek meg se mozdul. Tudna valaki segíteni ?
RaveAir
RaveAir
Senior fordító
2011. 05. 16. - 10:48
EHyde: Köszi, hogy szóltál, javítottam.

Day-t nappallá tévé fordítunk!

A Magyarítások Portál ex-főszerkesztője

Tarkovskij
2011. 05. 15. - 15:05
Köszönjük a kiváló munkát KcsT mesternek!
KCsT
KCsT
Senior fordító
2011. 05. 15. - 11:53
Kedves Renuska!

A telepítõ alapból felajánlja a telepítés helyét (ez a német és az angol változatnál eltérõ!). Ha nem oda telepítetted, semmi gond, csak meg kell adni a Black Mirror III (angolnál: Black Mirror 3) mappa helyét és jó lesz. (a telepítõ egyik ablakában megadható, még az elején)

Mindenkinek írom még egyszer (a telepítõhöz mellékelt FONTOS nevû fájlban is leírtam), hogy rendszergazda módban kell telepíteni! És cheche13 tapasztalatai alapján indítani is a játékot...

A névbesorolásban nem vagyok illetékes, de feladom a másik néven is és akkor jó lesz. Köszönöm az észrevételt.

2007 óta

Németről

Anyagiaktól mentesen

Hangulatosat, vicceset, nem piff-puffot

MI-vel a hülye is tud

EHyde
2011. 05. 15. - 10:28
Sziasztok!
Elõször is köszönöm a gyors és remek magyarítást.
Másodszor, egy olyan kérésem lenne az oldal szerkesztõihez ezzel kapcsolatban, hogy legyen a teljes trilógia ugyanannál a kezdõbetûnél, mert megzavarhatja a mezei embert, hogy trilógia, B-betûnél van a 3ik rész és, ha esetleg keresi a másik két rész magyarítását, akkor nem találja, viszont az elsõ két epizód magyarítása is fent van, csak az a T betûnél (az ok, hogy az elsõ két részhez oda lett írva, hogy The Black Mirror, a 3ik résznél csak simán Black Mirror van.)
Tömören és röviden, vagy az elsõ kettõt kéne átrakni a B-hez, vagy a 3ikat a T-hez, mint The Black Mirror 3.
tényleg csak az egyszerûség kedvéért említettem a dolgot.
renuska
2011. 05. 14. - 23:32
szia! én sajnos nem tudom telepíteni. amikor megkeresem a telepítés helyét, folyamatosan azt írja ki, hogy érvénytelen meghajtó. ez mitõl lehet?
cheche13
2011. 05. 14. - 20:08
Evin mester!
Ez volt a megoldás. Ezer, de ezer köszönet, a játékot rendszergazdai joggal kellett indítani.
Nagyon köszönöm.
Tisztelettel: Csengõdi Róbert
Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2011. 05. 14. - 19:46
Futtasd rendszergazdaként, ha nem ajánlotta volna fel indításkor. (A Program Files mappába csak rendszergazdai joggal tudsz írni!)
cheche13
2011. 05. 14. - 19:43
Kedves KCsT!
Nagyon köszönöm, hogy idõt szántál rám és próbáltál nekem segíteni, mint ahogy leírtad a honosításnál nem volt jó az alapból felajánlott Program Files könyvtár ezt már legelsõ alkalommal módosítottam a Program Files (x86)-ra, csak így engedte feltelepíteni a magyarítást. Miután feltelepült csak a kilépést gomb volt aktív (Patch Maker-nek tett köszönet, illetve ennek a programnak a webcímét láttam).A vissza és a következõ gomb halvány és inaktív. Tehát nyomtam egy kilépést és a felajánlott újraindítást követõen is sokadszorra angol maradt a játék. Nem tudom, hogy fontos-e, de nekem Unleashed verziója van feltelepítve. Valószínû, hogy ez egyedi probléma lehet, de szeretnék valami megoldást találni. Op.rendszer: Vista Home Edition 64. Segítséged elõre is nagyon köszönöm.
Tisztelettel : Csengõdi Róbert
lafi26
2011. 05. 14. - 17:10
Gratula jo forditás THX

LAFI19 vagyok(Nagy László)

DORSANAX
2011. 05. 14. - 16:15
Telepítettem én is, mûködik normálisan...
KCsT
KCsT
Senior fordító
2011. 05. 14. - 15:56
Kedves cheche13!

Ha esetleg nem abban a könyvtárban van a játékod, amit a telepítõ felajánl, akkor az elsõ ablakban, ami feljön, módosítsd az elérési utat és menni fog.

Illetve még valami: csak a "szûz" telepítést ismeri fel, tehát egyik fájlon sem szabad módosítani, azt elvégzi a telepítõ.

Még egy (de ezt le is írtam egy szövegfájlban): ha esetleg fent volt elõtte a német játék, akkor törölni kell egy könyvtárat. Ld. csatolt szövegfájl.

Remélem, menni fog és tudsz egy jót játszani.

2007 óta

Németről

Anyagiaktól mentesen

Hangulatosat, vicceset, nem piff-puffot

MI-vel a hülye is tud

cheche13
2011. 05. 14. - 13:45
Help, már 3x indítom újra a gépet, de mindig nem mûködik a fordítás pedig az 1.2 patch en. van fent, valószínû, hogy vagyok a béna, de már nagyon szeretnék magyarul játszani a game-el.
DORSANAX
2011. 05. 14. - 01:09
Kellemes meglepetés számomra minden kalandjáték magyarítás... smiley
Köszönöm!
Ashley
2011. 05. 13. - 22:48
Köszönet a fordításért.
KCsT
KCsT
Senior fordító
2011. 05. 13. - 22:34
Ó... Evin mester, igazad van, bocs. Leteszteltem én, csak hát ugyanúgy OSX alatt... smiley

Kéretik a .DS_store és egyéb fura fájlokat figyelmen kívül hagyni...

És bocs az ékezetes fájlnevek miatt...

Hiába, a jó öreg Steve még mindig hadban áll Bill-lel :-P (Ami talán nem is nagy baj...)

2007 óta

Németről

Anyagiaktól mentesen

Hangulatosat, vicceset, nem piff-puffot

MI-vel a hülye is tud

Evin
Evin
Vezető szerkesztő
2011. 05. 13. - 22:22
Személyes megjegyzés: Nem biztos, hogy jó ötlet volt OSX alatt zip-et tömöríteni. A megrögzött pc-seket megkavarhatják az osx-es meg a felesleges almappák.

Még kalandjáték fordítást! smiley
mmarta
2011. 05. 13. - 22:07
Én is köszönöm!
Cyrus
Cyrus
Vezető szerkesztő
2011. 05. 13. - 22:03
Köszönjük.

Az élet csak egy álom, útban a halál felé!

imikike
2011. 05. 13. - 22:01
És már fenn is van,
köszönet érte!
ace69
2011. 05. 13. - 21:57
Köszönet a magyarosításért...
KCsT -király vagy...
Myraa
2011. 05. 13. - 21:49
Nagyon szépen köszönöm ,nagyon vártam már .... smileysmiley
Black Mirror III: Final Fear
Fejlesztő:
Cranberry Production
Kiadó:
DTP Entertainment
Platform:
Megjelenés:
2011. április 19.
Játékmotor:
Nem ismert
Kapcsolódó letöltések
Black Mirror III: Final Fear

Minden párbeszéd, levél, ábra, felirat, a napló is, minden magyar.

Steam, GOG és más eredetű verziókhoz is használható!

| 57.69 MB | 2025. 10. 05. | KCsT
hirdetés
Legújabb letöltések
Escape the Past
Az Escape The Past játék fordítása.
| 76.09 MB | 2026. 01. 16. | hamarfa
Elden Ring: Nightreign
Az Elden Ring: Nightreign játék + The Forsaken Hollows DLC fordítása. Ha valamiért nem működne az itteni fordítás, akkor nézd...
| 94.81 MB | 2026. 01. 15. | The_Reaper_CooL
Black Myth: Wukong
A(z) Black Myth: Wukong játék fordítása. A magyarítás telepítésének végén meg fog nyílni egy PDF, amiben le vannak írva a...
| 3.84 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, Fehérváry Péter, NightVison, SubconsciousSource, Bienstock, Clabish
En Garde!
Az En Garde! játék teljes szöveges fordítása. Új játék kezdése ajánlott. Hibajelentés, technikai információ a discord szerverünkön. https://discord.gg/6MWQdKacRF
| 3.96 MB | 2026. 01. 15. | Arzeen, NightVison, Ragnar Vapeking
Conscript
A(z) Conscript játék fordítása.
| 1.29 MB | 2026. 01. 12. | Ateszkoma
Potion Craft
A Potion Craft teljes magyarítása a 2.0.2-es verzióhoz! Visszamenőleg kompatibilis: 1.1 - 1.0.5 verziókkal (Utoljára frissítve: 2026. január 09.)
| 4.55 MB | 2026. 01. 10. | smithmarci
Clair Obscur: Expedition 33
A Clair Obscur: Expedition 33 fordítása.
| 8.19 MB | 2026. 01. 08. | mmatyas
Borderlands 3
Az alapjáték, a 4 sztorikiegészítő és egyéb tartalmak bétafordítása.
| 13.21 MB | 2026. 01. 07. | Ateszkoma, Mystogan90, Danther, Galgóczi Gellért, Gergácz Gergely, Ország Tibor, Rocsik Zoltán, Szabó Krisztián, Tibler, Tóth András
The Banner Saga
A(z) The Banner Saga játék fordítása. 1.3-es javított változat. A magyarítás a 2018 november 1. után kiadott patchel ellátott játékhoz...
| 32.91 MB | 2026. 01. 05. | Teomus
Trine 4: The Nightmare Prince
A Trine 4: The Nightmare Prince játék fordítása. Tartalmazza a Melody of Mystery fordítását is.
| 4.29 MB | 2026. 01. 04. | Ateszkoma
Legfrissebb fórum bejegyzések
Telekom fiokodba keresd meg az internetnél az internetvédelmet. Igaz a kutya se kérte de be volt kapcsolva nekem is.
Crytek | 2026. 01. 17. - 20:53
Sziasztok! Ismét foglalkoztam egy kicsit a fordítással, és javítottam rajta. Az alábbi linken eléritek a friss változatot, a régebbit törlöm. MEA-Final.rar
Gordon80s | 2026. 01. 16. - 21:32
Sajnos ez van. Amióta bejött a hivatalos moddolhatóság a játékba, azóta minden nem hivatalossal szarakodik a játék. Nem kapott javítást a játék. Discordon is jelezték már, de egyelőre nincs rá egyértlemű megoldás. Van akinek kiírja a hibát, majd pár indítás után újra működött. Folyamatosan próbálkozz vele, aztán egyszer csak elindul....
FEARka | 2026. 01. 16. - 12:55
Az enyém steam digital deluxe verzió, nem epic. Ha az enyémre jött a reakció. Kétszer is próbáltam, mindkétszer elcseszte a játékor ami utána nem indult.
thspo | 2026. 01. 16. - 11:46
Biztos, hogy nem. A legutobbi hotfix december 3án volt. Azóta nem kapott frisssítést
Crytek | 2026. 01. 15. - 22:43
Sziasztok! Nekem steamen van meg a játék már 77 órát játszottam a magyarosítással együtt. vele. Tegnap szerintem frissitették a játékot sajnos mert kidob 1 perc után. Előre is köszönöm ha ránéztek.
Alforever | 2026. 01. 15. - 19:31