Sid Meier's Civilization IV
Írta:
Husimoto
| 775
FIGYELEM: Ez a bejegyzés, már több, mint 1 éves, az itt leírtak elavult információk lehetnek!
Gondolom, mondanom sem kell a szinkron minõségi, profi munka, hiszen a Gyõri Nemzeti Színház társulata adta a hangját eme remek játékhoz. Ha már itt tartunk, egy kicsit szégyellem is magam, hiszen társoldalunknak egy olyan kezdeményezésérõl nem adtunk híradást, ami szinte példátlan manapság. UV-nak köszönhetõen, a Színház által nagyszerûen elõadott színdarabok felkerülnek az oldalukra, amit onnan letöltve megnézhettek. Ma a TV-sorozatok világában, ez a kezdeményezés remélhetõleg megmarad majd, hiszen ha csak egy-két fiatalt megfog a színház világának, akkor nem lesz hiábavaló. A Nyomorultak elõadását például most augusztus 5.-ig tölthetitek le. Így ajánlom minden színház rajongónak igyekezzen a Stúdió oldalára és töltse, majd élvezze a remek elõadást.
Visszatérve a játékhoz az elsõ rész, amely sok játékost ismertetett meg a „Na csak még egy kört” –azt hajnal 5 van érzésével, Sid Meier a videó játékok atyjának mûve. Az elsõ rész 1991-ben jelent meg, akkor az év játéka lett a mûfajában, és hatalmas siker több milliós eladással. Mindegyik része, és a sok kiegészítõ is rengeteg díjat söpört be. A 4. rész rengeteget fejlõdött mind az egyes, és fõleg a többjátékos módjában. Három játékmód, minden típusú játékosra kiélezve, remek kezelõfelület, sziporkázó grafika és persze a Civekre jellemzõ zenei aláfestés, ami mindig is megkapta az elismerést.
Sokak játszanak manapság is vele, így már remélhetõleg nem várat magára sokat a szöveges honosítás sem, hogy teljesen magyarul szólaljon meg mindenki hadvezére! Addig is, akik már ezt magyarul szeretnék élvezni, látogassanak el a Játékszinkron Stúdió oldalára, ahol magukévá tehetik a fordítást, és persze a már említett színházi elõadást is.
12:07
elõreis köszi
utóírat:nagyon tetszik a game csak nem tom hogy kell vele játszani és azért kell a hunosítása
aláírás
22:21
18:44
10:27
11:59
Leszedtem, belehallgattam az empé3akba,...hát, mit mondjak...még játék nélkül is élvezetes volt hallgatni, oszt az nem semmi
Jah, és mégegy: Tisztelt Magyarítások Portál! Ha máskor hasonló megmozdulásról hírt kaptok tessék azt is behíresztelni! Kit érdekel, hogy OFF? ilyen dolgoktól függhet a tarsadalom, a magyarság sorsa! Ha már egy ember átszokik a raNbóról meg a csáknoriszról a színházra már nagyot léptünk elõre!
09:07
Mindenkinek csak ajánlani tudom.
08:00
A tutorialban nem látom a falukat, amiket el kellene foglalni az elején.
Mondja, hogy mennyek oda, de nem látok semmit
Az elsõt azért elfoglaltam, még ha nem is láttam, hogy hol van, de a másodikat már nem tudtam megtalálni.
Tud valaki segíteni?
Nagyon megköszönném.
23:23
A játék fõmenûjénél tovább nem igazán akaródzott továbmennem, mert a fõmenû zenéje és a háttérben a bolygó eggyüt valami csodálatos érzést vátott ki bennem.
Szerintem tetszeni fog nekem ez a játék
22:31
Tényleg, hogy a rákba tudják ezt teljesen ingyér?
Már a weblap hosztingja is pénzbe kerül, pláne a színészek gázsija, hangtechnika...
Remlem sok jó szinkronnal tudják még majd megörvendeztetni a hazai játékosokat!
21:08
17:05
Akkor nem is lesz annyira nehéz?
Én egy stratéiai játékot, vagy egy RPG-t többre tartok minden akciójátéknál.
15:11
Na jó, nem megsértõdni, csak vicceltem.
A játék maga nagyon király lehet, bár még nem találkoztam ezzel a résszel. Emlékezek arra, amikor még Amiga 500-ason játszottam az elsõ Civilizations-al (vállvetve a Colonizations-al, amely Amerikáról szólt), és nagyon élveztem, onnantól kezdtem megkedvelni az ilyen tipusú játékokat.
És most pedig szinkron készült hozzá, amelyet már csak egy tökéletes szövegfordítás tehetne teljessé. Várjuk mindannyian
Present: sunsetjoy.hu
Past: retemu.blog.hu | fallouthun.hu
14:47
A magyar játékfordítók céhének pápája.
14:41
14:03
14:00
Óriási köszönet érte, aki részt vett a munkában
És további sok sikert
13:37
A magyar játékfordítók céhének pápája.
13:28
ha én vagyok béna akkor bocsi, de sehol nem találom a SevenM-féle fordításokat és nagyon hiányolom õket! ;) A honlapon elég sok cucc honosításáról hírt adnak, de semmi letölthetõ anyag, míg -ha jól emlékszem- régen volt... bár az lehet, hogy valami eszteddmeg vagy hasonló más terjesztõ oldalán volt... má magam se tudom
13:26
12:18
Már én is nagyon várom a suzöveges fordítást, így meg pláne jó lesz a párosítás!
Nagy-bagy gratula!
10:05
09:34
08:20
02:01
Ez igaz?
Ez a neve: Warlords Expansion
01:13
00:38
00:23
Még nem volt szerencsém eggyik részéhet sem, de nekem egy kicsit bonyolultnak tûnik az egész.
Az biztató, hogy elnyerte az év játéka címet, de nem igazán ismerem magát a játékot.
Látatlanba meg nem szeretném megvenni.
Mindenesetre érdekes játék lehet.
00:09